Ugrás a tartalomra

Tartományi támogatásokból fejlesztik Titel községet

2018.04.17
14:47
2018.04.17
18:43
Forrás
Pannon RTV
Csatornahálózat épül, felújították a kézilabdapályát.

Titel fejlesztését 135 millió dinárral támogatta a tartományi kormány az elmúlt két évben. A község területén jelenleg is számos infrastrukturális befektetés folyik. Sajkásszentivánon megkezdték a csatornahálózat kiépítését, Titelen pedig egy felújított kézilabdapályát adott át ma rendeltetésének Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke.

A titeli kézilabdázók most először léphettek arra a pályára, amelynek felújítását a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság 2,5 millió dinárral támogatta. Az 5 millió dinár értékű befektetésre nagy szükség volt, ugyanis a pályát a kézilabda klubon kívül a helyi iskolák is használják. Aleksandar Prokin, a titeli kézilabda klub elnöke: „Az egyike vagyunk azoknak a településeknek, amelyeknek nincs sportcsarnokuk. Nyitott pályákkal rendelkezünk, amelyeken azonban rendszeresen bajnokságokat szervezünk. A kézilabdapálya nagyon rossz állapotban volt, évek hosszú során át nem újították fel. Végre teljesen új kinézetet kapott, és újra rendeltetésszerűen lehet használni.”

A kisebb községek, mint amilyen Titel is, nagy lehetőségekkel rendelkeznek, és számos befektetőt be tudnak vonzani, ám ehhez előbb az infrastrukturális feltételeket kell megteremteniük. Titel községben az utóbbi két évben 235 millió dinárt fordítottak nagyberuházásokra, amelynek több mint a felét tartományi támogatásokból valósították meg. Dragan Božić, Titel község elnöke: „Emlékeztetnék a tartományi kormányfő, Igor Mirović 2016-os expozéjára, amelyben ígéretet tett a kis községek fejlesztésére, ezek ugyanis saját költségvetésből nem tudnak lépést tartani a nagyobbakkal. A titeli község az egyik legjobb példa az ígéretek teljesítésére és a célok beteljesülésére.”

Sajkásszentivánon ma kezdték meg a közel 60 millió dinár értékű csatornahálózat kiépítését. Titel község legnagyobb helyi közösségében az idén 4,5 km hosszúságban fektetik le a csatornahálózatot. Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke: „Idén a munkálatok első fázisát bonyolítjuk le. A következő években 23-24 kilométer hosszúságú hálózatot kell még megvalósítanunk, és remélem, hogy a tartományi kormány és Titel község vezetésének együttműködésével ezt meg is tudjuk valósítani. Most értesültem a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárságtól, hogy a napokban újabb 20 millió dinárral támogatják a projektet.”

A jelenlegi munkálatokat a mezőgazdasági titkárság mellett a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 30 millió dinárral támogatta.

Titel
tartományi támogatás
kézilabdapálya
csatornahálózat

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.