Ugrás a tartalomra

Távoktatás – Rendkívüli megoldás a rendkívüli helyzetben

2020.12.23
10:17
2020.12.23
21:49
Forrás
Pannon RTV
Az év elején megjelent és jelenleg is terjedő járvány hatására az oktatás tavasszal a digitális térbe költözött.

Rendkívül rövid idő alatt kellett átállnia az iskoláknak egy teljesen új működési formára, ami gyors alkalmazkodást követelt és kihívást is jelentett, és csakis csapatmunkával valósulhatott meg. A Magyar Nemzeti Tanács, a pedagógusok, a diákok és a szülők együttes munkájára volt szükség ahhoz, hogy a rendszer megfelelően működjön, mivel a tantermi oktatás egészen más pedagógiai módszereket és eszközöket igényel.

A tantermi oktatás a járványhelyzet miatt tavasszal az online térbe költözött. A megváltozott munkarend előkészületeiben kiemelkedő szerepe volt a Magyar Nemzeti Tanácsnak. Rendkívül gyorsan kellett reagálnia a testületnek a kialakult helyzetre. Az oktatási intézmények összefogása mellett biztosítania kellett a tanárok továbbképzését, valamint a szükséges online felület kiépítését is.

Péter Krisztina, tag, MNT: „Én úgy érzem, hogy a Magyar Nemzeti Tanács nagyon jól és időben reagált arra a problémára, ami márciusban felütötte a fejét. Azonnal elkezdtük felvenni a tanórákat.”

A távoktatásban Médiaházunk is szerepet vállal, a tanórák rögzítését Pannon RTV csapata valósította meg. A tanórák televíziós felvételei Szabadkán és Zentán kerülnek rögzítésre, ez több mint 15 ember heti 5-6 napos munkáját jelenti.

Fehérvári Csongor, távoktatásért felelős koordinátor, Pannon RTV: „Az idén több mint 2000 órát vettünk fel a távoktatás keretein belül. A régiekkel már a YouTube-on mintegy 2900 videó elérhető. Ezeket a videókat az elmúlt 1,5 hónap során több mint 160 000-ren nézték meg, és 18 000 órát töltöttek a videók nézésével.”

Az oktatás rendkívüli rendszerre való átállása kihívás volt a tanárok többségének is. Egyik pillanatról a másikra kellett cselekedniük úgy, hogy a diákok felé rendet és egységességet közvetítsenek.

Göblös Péter, osztálytanító, Törökfalu: „Ami engem illet, én picikét már készültem erre. Az én megoldásom az volt, hogy hazapakoltam a felszerelést, otthon kialakítottam egy kis online termet, és élőben közvetítettem a órám, mintha itt lennék az iskolában.”

A távoktatást a legtöbb szülő először idegenkedve élte meg, és eltérően vélekedtek róla.

Solymosi Violetta, Törökfalu: „Sok hátrányt mi nem tapasztaltunk. Nekem még érdekes is volt, hogy a tanítói munkába egy kicsit beleláttam.”

Violetta kislányának Virágnak, a társas kapcsolatok hiánya volt leginkább megterhelő: „Először érdekes volt látni a tanító bácsit Facebookon keresztül és a szerb tanító nénit Meeten keresztül, de utána egyhangú volt, meguntuk. Nem láthattam az osztálytársakat, tanítókat, én igazából sokkal jobban szeretek élőben tanulni, mint online.”

Annak ellenére, hogy a 2020-as év rendkívüli helyzetet teremtett az oktatás terén, rendkívüli megoldásokat is eredményezett.

Távoktatás magyar nyelven
távoktatás
Fehérvári Csongor
Magyar Nemzeti Tanács

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.