Ugrás a tartalomra

Tehetséggondozó tábor Újvidéken a magyar középiskolásoknak

2018.01.19
14:05
2018.01.19
16:03
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete kezdeményezésére a diákok négy napon át betekintést kaphatnak a tudomány és a kísérletek világába, valamint rendhagyó múzeum-látogatáson vehetnek részt.

A tartomány gazdag állatvilágáról és az őskori kövületekről hallgattak előadást a táborozók.
Gyenge Júlia, gimnazista: „Ami engem meglepett, az hogy itt van egy nagy mammutkoponya, ami nekem nagyon izgalmas, a bejárat egyből erre a részre mutat.”

A táborban todományos ismeretterjesztő előadásokon is részt vesznek a fiatalok.

Habram Hunor, gimnazista: „Ezek számomra igazán érdekes előadások, lehet, hogy a jövőben ezzel fogok foglalkozni is, kémiával vagy természetvédelemmel.”

Gusztony Endre, gimnazista: „Legérdekesebb, amit hallottunk, egy előadást, a holográfiáról, ami engem nagyon megfogott, és nagyon elgondolkodtatott, hogy erről milyen munkát lehet készíteni, egy kicsit utána kutatni és ez nagyon jól jött, hogy ott lehettem az előadáson.”

A Természettudományi Intézet egyébként több tárlattal, vezetéssel és szakmai tanácsadással járul hozzá a középiskolások tehetséggondozásához.

Szabados Klára, szakmunkatárs, Tartományi Természetvédelmi Intézet: „Nyaranta rendszeresen részt tudunk venni a pedagógus – képzésben, az intézetünk természetfilmeket is készít, az mellett rengeteg fotó áll a rendelkezésünkre innen, Vajdaságból, és maguk a múzeumi gyűjtemények, amik kutatás célját is szolgálhatják.”

A Genius tehetség-gondozó tábort hetedik alkalommal tartják meg. Minden évben 20-20 diák nyerhet betekintést a tudomány világába. Muhi Béla főszervező fontosnak tartja a fiatalok ilyen jellegű útbaigazítását.

Muhi Béla, főszervező, Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete: „Tehetséggondozás folyik, már jelentkeznek azok a vonások, azok a tulajdonságok, amelyek a tehetségre utalnak. A diákok érdeklődése, kérdései alapján látjuk, hogy kik azok, akik jobban kötődnek egyik vagy másik témakörhöz.”

A tábor vasárnap, a Péterváradi vár látogatásával ér véget.

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete
Újvidék
Tehetséggondozó
tábor

Most

15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.