Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Nino Gualtieri

Temerin kerékpártúrával társult az európai autómentes naphoz

2018-09-22
17:01
2018-09-22
17:49
Forrás
Pannon RTV
Több mint kétszáz kerékpáros tekert ma délelőtt a település felől a Jegricska természetvédelmi terület irányába. Az akcióban minden korosztály képviseltette magát.

Temerin központjától a Jegricska 8 kilométerre van. Ennyit kellett keményen pedálozni az autómentes nap rendezvényéhez kapcsolódó kerékpárosoknak, mert szembe fújt a szél. A gyerekek ennek ellenére élvezték a biciklizést. Merkovity Anna, tanuló, Kókai Imre Á.I., Temerin: „Eléggé kifáradtunk, de azért jó volt. Most hazafelé könnyebb lesz, mert a szél fog minket vinni.”

A temerini diákokon kívül járekiak is részt vettek az autómentes napon, ők még többet tekertek, mintegy 15 kilométert.
 

A Kókai Imre Általános Iskola minden évben részt vesz a kerékpáros akcióban. A biológiatanár szerint nem nehéz a gyerekeket mozgósítani az ilyen jellegű megmozdulásokra: szeretik a természetet és fontos számukra annak védelme. Zelenka Angéla, biológiatanár, Kókai Imre Á.I., Temerin: „A többi akcióban is nagyon sok pozitív visszajelzésre tudok visszaemlékezni, és úgy érzem, hogy ez fontos, nagyon sok gyereknél sorsdöntő aztán a későbbi életében.”

Az akciót a Falco Természetkedvelők Egyesülete és a temerini községi idegenforgalmi iroda közösen szervezte meg. Tóth Kása Attila, Falco Természetkedvelők Egyesülete: „Mivel az iskolákkal van a legjobb kapcsolatunk, a tanárnő szavaival élve, a gyerekek minden évben várják, mindig kérdezik, imádják, hogy le van zárva a forgalom, őrájuk figyelnek, és a célja ennek, a figyelemfölkeltés, hogy aki nincs is itt, nem bír eljönni kerékpározni, az mégis elgondolkozzon, hogy nem muszáj minden nap autóval vagy motorral mennem, főleg így városban, úgyhogy a figyelemfelkeltés a fő célunk.”

Az akció minden évben bővül, idén egyes becslések szerint megháromszorozódott a kerékpározók száma a tavalyihoz képest. Ha így halad, egy-két éven belül már ezren kerekeznek majd a Jegricskára az autómentes napon.

Temerin
autómentes nap
kerékpártúra

Most

09:57, Frissítve: 10:03

Akiknek szenvedélyük az utazás

Közel kilencszáz helyen járt a világon eddig az utazási világrekorder. Az amerikai származású Robert Bonifas pontosan 864 célállomáson fordult meg, ahol számtalan kalandos élménnyel gazdagodott.
09:48

Viharos, esős őszre készülhetünk

Nem lesz nyugodt és stabil az időjárás ősszel a Balkánon. Az AccuWeather előrejelzése szerint szeptembertől heves viharok, zivatarok lehetnek, hasonlóak, mint amilyenek nyáron is előfordultak.
08:04

Öngyilkos merénylet egy kabuli esküvőn

Hatvanhárom halálos áldozata és több mint száznyolcvan sebesültje van annak az öngyilkos merényletnek, melyet vasárnapra virradóra követtek el Kabulban egy esküvőn – közölték afgán hatósági források.

Népszerű

Szakad a hó Ausztráliában

Hideghullám érte el Délkelet-Ausztráliát, a hegyvidéki területeken a hőmérséklet -3 fok körül mozgott.

Közel 200 km/h-val száguldozott

193 kilométeres óránkénti sebességgel haladt egy 24 éves férfi a szerbiai Rača település olyan útszakaszán ahol a sebességkorlátozás 80 km/h volt.