Ugrás a tartalomra

A temerini Nyugati temetőben 1944 ártatlan magyar áldozataira emlékeztek

2017.11.01
21:04
2024.03.19
08:37
Forrás
Pannon RTV
Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, az MNT, a vajdasági magyar pártok és civil szervezetek képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait a temerini magyar áldozatok emlékművénél.

Minden évben november elsején, mindenszentek napján emlékeznek a 44-es ártatlan magyar áldozatokra a temerini nyugati temetőben. Ezen a napon egyébként is sokan ellátogatnak szeretteik sírjához, de a temeriniek nagy része az ünnepi megemlékezésen is részt vesz.

Idén Gusztony András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke mondott beszédet: „Higgyék el, én lennék a legelégedettebb, ha egyszer csak egy néma főhajtásra kérhetném az egybegyűlteket, ami az én olvasatomban azt jelentené, hogy a politikumnak már nincs tennivalója az 1944 végén elkövetett magyarirtás ügyében. Sajnos ma ez még nem így van. Tennivaló rengeteg akad, ha pirulás nélkül akarunk tükörbe, és az utánunk jövő generációk szemébe nézni.

A beszéd és egy rövid szavalat után Szungyi László esperes megszentelte a síremléket, amely előtt ezt követően elhelyezték a kegyelet virágait. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa nevében Gombár Szeréna konzul, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében pedig Antal Szilárd, a Végrehajtó Bizottság tagja koszorúzott. Ezután a VMSZ és a VMDP, majd a temerini magyar intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el a kegyelet virágait.

Temerin
emlékezés
Guszton András

Most

Népszerű