Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Temetőkápolnát avattak a magyarcsernyei katolikus temetőben

2021.11.27
16:20
2021.11.27
19:44
Forrás
Pannon RTV
Az Együtt Magyarcsernyéért civil szervezet kezdeményezésére Magyarország Kormánya támogatásával épült fel az épület.

A létesítményt Szemerédi Pál atya, korábbi magyarcsernyei plébános, Nagy Endre karmelita szerzetes és Tapolcsányi Emánuel magyarcsernyei plébános szentelték fel, azt követően pedig szentmisét mutattak be az új létesítményben.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: "Egész közösségi értékrendünkben egy nagyon fontos helyszíne ez a Szent Őrangyalokról elnevezett kápolna. Nem csak a magyarcsernyeieknek, hanem mindazoknak, akik fontosnak érzik azt, hogy a közösség a 21. század civilizált körülményei között élve, alkalmazni tudja azokat a lehetőségeket, amelyet most a magyar kormány támogatásával megvalósíthattunk."

A beruházást a magyar kormány 28,5 millió forintos támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács közbenjárásával sikerült megvalósítani.

Juhász Attila, az Együtt Magyarcsernyéért civil szervezet elnöke: "Az Együtt Magyarcsernyéért civil szervezet pályázta meg a kiírt pályázatot. A sikeres elbírás után hozzáfogtunk a munkához és amint látják egy nagyon szép épületet sikerült fölépítenünk. Nagyon fontos ez a falu számára és így megvan az a lehetőség és adott, hogy civilizált körülmények között tudjuk a halottainkat kikísérni utolsó útjukra."

Pannon RTV

A temetőkápolnát a Szent Őrzőangyalok oltalmába ajánlották fel és napjukról minden évben majd megemlékeznek.

Tapolcsányi Emánuel, plébános: "Közös megegyezés alapján döntöttük el a helyiekkel, hogy akkor tiszteletünket adjuk meg a Szent Őrzőangyalok nevének. Különben a világegyházban október másodikán ünnepeljük ezt a jeles napot, úgyhogy terveink szerint, minden évben külön, ahogy egy templom búcsújáról, úgy az adott kápolnának a búcsújáról is - Szent Őrzőangyalok Napján - meg szeretnénk emlékezni."

A román határ menti Magyarcsernye, osztozik sok más bánáti település sorsán. Községi székhely, de a fogyás nagymértékű. A faluban élők száma már nem éri el az ezret.

kápolna
avatás
temető
Magyarcsernye

Most

21:21

Vučić: Több az újszülött, mint tavaly

521-gyel több gyermek született idén, az év első 6 hónapjában Szerbiában, mint tavaly ugyanebben az időszakban - jelentette ki Aleksandar Vučić az Instagram-profilján feltöltött videóban brüsszeli hivatalos látogatása előtt.
18:36, Frissítve: 18:58

Megállapodás a napraforgó áráról

Megállapodás született a napraforgó áráról a tiltakozó gazdák és a szerb kormány között. A Szerbiai RTV szerint a napraforgó felvásárlási ára kilogrammonként 73 dinár lesz, a kifizetés határideje pedig október 15.
16:26, Frissítve: 17:37

Dániel történetén keresztül közelebb Istenhez

Új élmények, új barátok, játékok és egy kis tanulás - erről szól az idei református tábor Szabadkán. A gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg a bibliai eseményekkel és ily módon közelebb kerülhetnek Istenhez.

Népszerű

Halálos baleset Bácsfeketehegynél

Halálos baleset történt délután az autópályán. Egy személyautó és egy kombi ütközött össze az Újvidék és Szabadka közötti autópálya-szakasz bácsfeketehegyi lejáratánál pénteken.