Ugrás a tartalomra

Tetőzik a turistaforgalom a szerb-magyar határátkelőhelyeken

2018.08.11
12:00
2024.03.19
08:41
Forrás
Pannon RTV
A kisebb átkelőkön is óriási a forgalom, az egyedüli menekülő útvonal a Rastina-Bácsszentgyörgy közúti átjáró, amely szombaton is szinte egész nap teljesen üres volt.

A horgosi autópálya-átkelőn és Kelebiánál a Szerbiából kilépő oldalon időnként 6 óránál is többet várakoztak az autósok. Szombaton reggel már 9 órakor nagy volt a forgalom a Bajmok-Bácsalmás kishatárforgalmi határátkelőhely mindkét irányában. A statisztikák is azt mutatják, hogy megnőtt a forgalom, hiszen 2017 júliusában ezt a határkelőt nagyjából 24 ezren vették igénybe, míg az idei év júliusában már több mint 32 ezren haladtak át ezen a határátkelőhelyen.

A bajmoki Zoran Jurić szerint most már szinte hétről hétre egyre többen vannak ezen az átkelőn, pedig korábban Bajmoknál percek alatt át lehetett menni.

Zoran Jurić, Bajmok:
„- Múlt hétvégén is például több mint egy óra hossza volt a várakozási idő itt is.
- Általában kik jönnek a bajmoki határátkelőre?
- Hát akik amarról kerülni akarnak, de általában az idevalósiak, a mieink. Ritkábban jönnek a külföldiek, de általában a mieink.
- Hova utaznak most és mekkora várakozásra számítanak?
- Ahogy elnézem, egy 30 perc lesz a várakozás, mert végig tele van az autósor.
- És hova mennek?
- Csak ide, Bácsalmásra.”

A járművek egyre csak szaporodtak, a délelőtt folyamán már meghaladta az egy-másfél órát is a várakozási idő. Vörös Ágnes és családja Sopronból indult el nyaralni. Arra számítottak, hogy kevesen lesznek Bácsalmásnál.

Vörös Ágres, Sopron, Magyarország:
„- Görögországba indultunk és azt hittük, hogy itt kisebb lesz a várakozás.
- Ahhoz képest itt is sokan vannak.
- Igen, valószínűleg az építkezés miatt.
- Egyébként mennyit vártak, amíg idáig átértek?
- Hát már lassan egy órája? Egy órát körülbelül.
- A magyar oldalon sokan vannak?
- Sokan, hát ez nézőpont kérdése.
- A nagyobb határátkelőkhöz képest ez mégis átjárhatóbb?
- Igen, kevesebben vannak, jóval.”

Miközben építik az új átkelőt, egyre nagyobb a forgalom Bajmoknál – nyilatkozta Tatjana Jeftić, a Szabadkai Határrendőrség segédparancsnoka: „Mivel a nagyobb határátkelők túlterheltek, a forgalmat a kisebbekre irányítják át, mint amilyen a bajmoki határátkelőhely. Emiatt megnőtt itt is a forgalom, jelenleg főképp a kilépő oldalon, mert a külföldön élők lassan visszatérnek. Ők jönnek, az Európai Unió állampolgárai és a mi állampolgáraink használhatják ezt az átkelőt. Megnőtt tehát a forgalom, ez abból is látszik, hogy a kimutatás szerint a tavalyi évhez képest mintegy 30 százalékkal többen jönnek erre a határátkelőre.”

Egyetlen menekülő útvonal létezik jelenleg. A néhány hónappal ezelőtt megnyílt Rastina-Bácsszentgyörgy átlépőt, amelyről még mindig kevesen tudnak, ottjártunkkor is csak egyetlen jármű kelt át fél óra alatt.

A Zombortól 20, Szabadkától mintegy 60 kilométerre fekvő Rastina felé azoknak érdemes kerülni, akik a magyarországi M6-os autópályát célozzák meg Budapest vagy éppen Pécs felé, vagy esetleg Baja irányába mennek.

forgalom
szerb-magyar
határátkelő
Bajmok
Rastina

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.