Ugrás a tartalomra

Tizenegy évvel ezelőtt hunyt el Slobodan Milošević

2017.03.11
18:41
Tizenegy évvel ezelőtt hunyt el Slobodan Milošević egykori szerbiai és jugoszláv államfő, akinek a nevét a legtöbben a kilencvenes évek háborúival hozzák összefüggésbe ma is
Tizenegy évvel ezelőtt hunyt el Slobodan Milošević egykori szerbiai és jugoszláv államfő, akinek a nevét a legtöbben a kilencvenes évek háborúival hozzák összefüggésbe ma is. Aleksandar Vulin, a jelenlegi kormány alelnöke ma lerótta kegyeletét Milošević požarevaci sírjánál és azt mondta az újságíróknak, azért jött el, hogy tiszteletét adja egy embernek, akit Szerbia kétszer is közvetlen választáson elnökévé tett. Ott volt Milošević sírjánál Nikola Šainović korábbi szerb miniszterelnök is, de Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke is megjelent. Elmondása szerint együttműködéssel és ellenségeskedéssel teli időszakai is voltak az egykori jugoszláv elnökkel, Hágában azonban igazán jó barátokká váltak. (magyarszo.rs, fotó:Tanjug)
MIlošević
sír

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.