Ugrás a tartalomra

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjét

2019.05.11
15:44
2019.05.11
17:58
Forrás
Pannon RTV
Az esemény három helyszínen zajlott le: a Majsai Úti Általános Iskolában, a Zeneiskolában és a Kosztolányi Dezső Színházban - attól függően, hogy milyen kategóriáról volt szó.

A versenyzők egyebek mellett képzőművészetben, szavaló- és prózamondásban, fogalmazás- és versírásban, éneklésben, valamint színjátszásban mutatták meg tudásukat.

Az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedője remek lehetőség arra, hogy a gyerekek bemutassák tudásukat. Több témakör közül is tudtak választani a tanulók, a képzőművészet, szavaló- és prózamondás, fogalmazás- és versírás, éneklés, valamint a színjátszás közül.

Triznya Luca, versenyző: „Én Arany János Rege a csodaszarvasról című versét szavaltam. Nagyon tetszett a verseny. Első helyezett lettem.”

Végső Barbara, versenyző: „A képzőművészeti kategóriában indultam és első helyezést értem el. A téma az volt, hogy húsz szavat kellett lerajzolni képeslap formájában.”

A tanárok szerint is nagyon fontos, hogy a gyerekek meg tudják mutatni tehetségüket, ezért már több éve rendszeresen eljárnak az Általános Iskolák Művészeti Vetélkedőjére Temerinből, mondta Nemes Ildikó.

Nemes Ildikó, magyartanár, Kókai Imre Általános Iskola, Temerin: „Az idén tizenkét diákkal érkeztünk erre a versenyre, mindenféle kategóriában megpróbálják magukat a gyerekek.”

A gyerekek összesen 10 kategóriában mutatkozhattak be.

De Negri Ibolya, elnök, Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete: „A Majsai Úti Iskolában kezdődött, annak idején 2002-ben, de mára már kinőttük ezt az iskolát így hát a vetélkedő három helyszínen zajlik egy időben. 6 évvel ezelőtt egy Vándordíjjal gazdagodott a rendezvény. Az az iskola fogja a Vándordíjat megszerezni, amelyiknek a diákjai a legtöbb díjat kapják.”

Az idei versenyre 540 diák jelentkezett Vajdaság minden részéről.

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.