Ugrás a tartalomra
gyerekek, óvodások
Pannon RTV

Több a gyerek Szabadkán!

2017-10-12
15:12
2017-10-12
18:14
Forrás
Pannon RTV
Több gyerek jár a szabadkai Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény óvodáiba az elmúlt évekhez képest, ugyanis folyamatosan a kapacitások bővítésén dolgoznak.

Az intézményben a bővítéssel párhuzamosan különféle fejlesztéseket, felújításokat és beruházásokat valósítanak meg az elhelyezési és étkeztetési körülményeinek javítása érdekében. Kevés viszont a magyar óvodapedagógus, de egyelőre ezzel a gonddal is megbirkóznak – mondják az illetékesek.     

A Bajai úti Kék Nyuszi óvodába járó gyerekek szülei fontosnak tartják, hogy már óvodás koruktól anyanyelvükön tanulhassanak csemetéik. Görög Hajnaka, szülő: „Saját nyelvén járjon óvodába, értsen mindent, érezze magát otthon. Mi egy picit félősebbek vagyunk, de most már egy hónap után elmondhatom, hogy nagyon jól előrehaladtunk.”

Gyömbér Noémi, szülő: „Mindenféleképp magyar csoportba szerettünk volna iratkozni. Szükséges a fejlődéséhez az anyanyelv. Nagyon meg vagyok elégedve az óvodával, a nagy fiunkon már nagyon látszik a fejlődés, úgyhogy nagyon elégedettek vagyunk.”

kék nyuszi

A Kék Nyusziban mindig megújul valami. Nemrég fejeződött be az ovi konyhájának a felújítása. Itt a központi konyhából érkezett ételeket adagolják, most korszerű és higiénikus körülmények között. Ebben az óvodában három csoport működik, köztük egy magyar. Péter Benedek Elizabett, óvónő: „Jelenleg a csoportunkban 21 gyermek van beíratva, vegyes korosztály, 3-tól 7 éves korig minden korú gyermek megtalálható a csoportban. Az, hogy vegyes korosztályúak, némileg okoz nehézséget, de ezt a problémát úgy tudjuk megoldani, hogy külön feladatokat kap a fiatalabb, külön feladatokat az idősebb korosztály. Mindenki a képességeihez mérten vesz részt a foglalkozásokon.”

A Bajai úti oviból hét mostani magyar előkészítős indul jövőre iskolába, ez a szám évek óta szinte változatlan, korábban azonban többen voltak.

A Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény városi és peremvárosi óvodáihoz 54 épület tartozik, 196 csoportban folyik a munka, szerb, magyar és horvát nyelven, valamint kétnyelvű csoportokban. A csaknem négyezer, féléves és hétéves korosztály közötti gyermekkel mintegy 40 egészségügyi nővér és több mint 300 óvónő és óvóbácsi foglalkozik.

A Naša Radost magalapítása óta sohasem járt ennyi gyerek óvodába. A tavalyi iskolaévhez képest most 180-nal többen vannak elhelyezve a szabadkai iskoláskor előtti intézmény objektumaiban, összesen 4075-en. Az elvándorlás ellenére nőtt a magyar csoportokba beírt gyermekek száma is. Az óvodás korosztályban 24 csoport van 489 gyermekkel és 13 napközis csoport 144 gyerekkel, de sok magyar gyerek jár kétnyelvű csoportba is. Ez azt jelenti, hogy Szabadkán 2018. szeptember elsején remélhetőleg csaknem 150 magyar elsős kisdiák lesz. Veljko Vojnić, a Naša Radost műszaki igazgatója elmondta, folyamatosan dolgoznak a kapacitások bővítésén is. „Hajdújáráson, ahol a bővítéssel 25 gyermekre számítottunk, ott most 31 gyerekkel van több. De még mindig van igény további szülők részéről, akik ott szeretnék elhelyezni gyermeküket, így most vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy tanév közben is felvegyünk még valamennyi gyereket.”

építkezés, óvoda

Jelenleg a sándori helyi közösség épületében, adományoknak köszönhetően, folyik egy bölcsőde kialakítása, az építkezés gyors ütemben zajlik, a tervek szerint még ebben a tanévben elkészül. Ottjártunkkor már körvonalazódott, hogy egy nagyobb létszámú bölcsődei csoport részére lesz majd hely, azaz mintegy 60 bölcsődést helyeznek majd el hamarosan. Csaknem három évtized óta ez lesz a Naša Radost első új bölcsődéje.

szabadka
Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény
bölcsőde

Most

21:28, Frissítve: 22:10

Összeért a híd két íve

Összeértek a mederhíd ívei, s tizennyolc év után újra átível a Dunán az újvidéki Žeželj-híd. Egyelőre csak gyalogosan lehet átkelni rajta a folyón Újvidék és Pétervárad között.
20:37, Frissítve: 21:06

Citeratalálkozót tartottak Adorjánon

Az idén harmadik alkalommal rendezték meg a „Szól a citera” elnevezésű citeratalálkozót Adorjánon. A szervező Szőke Tisza Művelődési Egyesület mellett még hét csoport lépett színpadra.

Népszerű

Új mentőautót kapott a Zentai Közkórház

Újabb mentőautóval gazdagodott a Zentai Közkórház, amelynek vezetője vasárnap vette át a járművet a zentai, a szolnoki és a halbestadti Rotary Clubok illetékeseitől.