Ugrás a tartalomra

Több mint 1,3 millió igénylő kapja meg ma a 100 eurót, a minimálbért csütörtökön utalják

2020.06.01
07:06
2020.06.01
09:49
Forrás
Szerbiai RTV
Június 4-én kezdik meg a minimálbérek kifizetését a vállalkozóknak - jelentette be Aleksandar Vučić tegnap este a Pink Televízióban. A szerb elnök hozzátette, ma 1.350.000 ember kapja meg a 100 eurót.

Június 4-én kezdik kifizetni Szerbia-szerte a minimálbéreket a mikro-, kis- és középvállalatoknak, valamint a minibálbérek 50 százalékát a nagyvállalatoknak - jelentette be a szerb elnök.

"Hat nappal előbb kezdjük meg a vállalkozók részére biztosított minimálbérek kifizetését. Az államnak van pénze" - hangsúlyozta, majd kiemelte, hogy Szerbiának lesz a leggyorsabb, 6,1 százalékos gazdasági növekedése a régióban.

Hozzátette, hogy az ország a mezőgazdaságra támaszkodik, viszont ez a gazdasági ág csupán a GDP 9,5 százalékát adja, ezért az ipar és az építőipar még fontosabb. Hozzátette, hogy az ország gazdaságának alappillérei a mezőgazdaság, az ipar és az építőipar.

A szerb elnök beszélt a járványügyi helyzetről is. Kiemelte, ha a számokat vesszük alapul, akkor Szerbiában lecsengett a járvány. Továbbra is lesznek fertőzöttek az országban, mert továbbra is nagy számban teszteljük a polgárokat a védelmük érdekében – mondta az elnök.

Kiemelte, most az a legfontosabb, hogy együttesen, összefogva tegyünk a gazdasági felépülésért, mert nagy eredmények csak ily módon érhetők el, és nem fizikai erőszakkal vagy politikai szenvedéllyel.

Vučić arról is beszélt, hogy az Alkotmánybíróság egyhangú döntése szerint a rendkívüli állapot bevezetése és az állam egyéb intézkedései a járvány ideje alatt nem szegték meg az alkotmányt.

A szerb elnök beszélt a koszovói kérdésről is. Mint mondta, nem optimista a tekintetben, hogy lehetséges kompromisszumos megoldást találni Belgrád és Pristina között. Ennek ellenére részt kell venni a megbeszéléseken, és mindent megtenni a béke és az érdekeink megóvása érdekében - magyarázta.

Hozzátette, nincs semmi kétség afelől, hogy a koszovói probléma megoldása nélkül Szerbia nem lesz az EU tagja, és hogy ez Brüsszel egyértelmű üzenete.

Montenegróról szólva Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia továbbra is jó kapcsolatra törekszik. Ugyanakkor a szerb állampolgárokat arra figyelmeztette, hogy ha Montenegróba utaznak, akkor 14 napos karanténra kell számítaniuk. Tehát a helyzet gyakorlatilag ugyanaz, mintha a határokat nem nyitották volna meg. Ennek ellenére pozitívan értékelte a négy szerb határátkelőhely megnyitását.

minimálbér
támogatás
Aleksandar Vučić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.