Ugrás a tartalomra

Több mint 7 ezer beoltott Szabadkán, érvényben van a rendkívüli helyzet

2021.02.08
14:02
2021.02.08
17:21
Forrás
Pannon RTV
7120 személyt oltottak be eddig Szabadkán az oltási kampány kezdete óta. 570-en pedig már az oltóanyag második dózisát is megkapták, ismertette Ivanka Beoković.

A Szabadkai Egészségházak igazgatója kiemelte, a múlt hét első három napján összesen 467 személyt oltottak be a Sinopharm kínai vakcinával a szabadkai új városháza földszintjén kialakított oltóponton. Csütörtökön 250 adag Szputnyik V oltóanyag érkezett Szabadkára. Az orosz vakcinát az egészségügyben dolgozók vehették fel. A Pfizer-vakcinát 245 egészségügyi dolgozó, valamint állami és a magánkézben lévő idősotthon gondozottja és foglalkoztatottja kapta meg. Szerdától kezdődik a tömeges vakcináció a Sinopharm kínai oltóanyag második dózisával, hangsúlyozta a Szabadkai Egészségházak igazgatója.

Ivanka Beoković, igazgató, Szabadkai Egészségházak: „Kezdődik a tömeges revakcináció a kínai Sinopharm oltóanyaggal. Mi a tömeges újraoltást szerdán kezdjük, akkor lesz a revakcináció első napja, a Lazar Nešić tér 4-es számán lévő oltópontunkon. Ez alkalommal felkérném azokat, akik az első napon a Peščara rendelőben oltatták be magukat, amely csak egy ideiglenes oltóhely volt, hogy jöjjenek el az új városházán lévő oltópontra, mert ott vehetik fel a vakcina második dózisát.”

Továbbra is ajánlott a járványügyi intézkedések betartása, hiszen távol van még a világjárvány vége - hangsúlyozta levelében Stevan Bakić Szabadka polgármestere. A november 26-án bevezetett rendkívüli helyzetre vonatkozó határozat jelenleg is érvényben van - tette hozzá. A biztonságos élet érdekében az oltások felvétele után is ajánlott a felelősségteljes viselkedés, a gyülekezés kerülése, a távolságtartás és a maszkhasználat. Az oltást igénylők az eUprava oldalon, vagy a 0800 222 334 telefonszámon adhatják le jelentkezésüket - hívta fel a vakcináció fontosságára a figyelmet.

Három héttel ezelőtt vette fel a kínai Sinopharm oltóanyagot a palicsi Deák házaspár Szabadkán. A napokban a vakcina második dózisának felvételére készülnek.

Deák Gizella, Palics: „Én azt ajánlom mindenkinek, hogy vegye fel, egyáltalán nem is éreztük, hogy fáj vagy valami, gyorsan megy mert megvan a névjegyzék, hogy ki jelentkezett be, és aszerint szólítanak bennünket. Megyünk szépen csendben és sorba járjuk azokat a pontokat ahová kell menni.”

Január 24-én regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra a palicsi Nagy Katalin. Azonban annak ellenére, hogy hamarosan betölti a 70-ik életévét és már két hete az országos rendszerben szerepel a jelentkezési adatlapja még nem kapott időpontot az oltásra: „Most már két hét elmúlt, és nem kaptam semmilyen értesítést, csak annyit hogy köszönik szépen, regisztrálva vagyok”.

Annak ellenére hogy várakozáson felüli az érdeklődés Észak-Bácskában a koronavírus elleni oltás iránt, az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy még nincs vége a járványnak, ugyanis Szerbiában napok óta 1500 felett van az egy nap alatt nyilvántartásba vett koronavírus-fertőzöttek száma.

Dr. Gordana Krtinić, a Szabadkai Közkórház epidemiológusa: „Még mindig magas a covid-19 betegek száma és nem lehetünk elégedettek. Abban reménykedtünk, hogy az új évben majd csökkenni fog a fertőzöttek száma, azonban továbbra is magas, pillanatnyilag a Szabadkai Közkórházban 72 coid-19 beteget kezelünk. Ebből 10-et az intenzív osztályon, míg ezek közül 8-an szorulnak a mesterséges lélegeztetésre. A covid-rendelőben naponta megvizsgált fertőzöttek száma is magas szinten mozog, továbbra is 40-től 50 páciens jelentkezik.”

oltás
Ivanka Beoković
Szabadkai Egészségház
Szabadkai Egészségházak
koronavírus elleni védőoltás
Pfizer-BioNTech vakcina
vakcináció
Sinopharm
Stevan Bakić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.