Ugrás a tartalomra

Több mint kétezer ember vár szervátültetésre Szerbiában

2023.01.06
10:42
Forrás
Szerbiai RTV
Közülük 30 gyermek.

Tavaly csak két szervátültetésre került sor az országban, míg például Spanyolországban ez a szám elérte az ötezret.

A várólistát heti szinten frissítik, mondta dr. Đorđe Ćulafić. A Szerbiai Klinikai Központ gasztroenterohepatológusa hozzátette, jelenleg 70 olyan páciens van a listán, akit bármelyik pillanatban behívhatnak szervátültetésre, amennyiben van megfelelő donor, közülük 30-an fiatalabbak 20 évnél.

Danica Grujičić egészségügyi miniszter szerint nem elegendő megfelelő szakkáderrel és felszereléssel rendelkezni, fontos a pszichológusok feladata is, fontos, hogy ki beszél a lehetséges donor hozzátartozóival. Tavaly 11 lehetséges donor rokonaitól 11 esetben érkezett nemleges válasz hozzátartozójuk szerveinek felajánlásáról – tette hozzá.

A szerbiai egészségbiztosítónak olaszországi, francia, török és angliai központokkal van együttműködése, emelte ki Sanja Radojević Škodrić. Az egészségbiztosító igazgatója hozzátette, a legnagyobb gond az, hogy Szerbia nem felel meg az Eurotransplant feltételeinek, amelyben az európai országok hálózatban látják el egymást donorszervekkel.

szervátültetés
Szerbia
szervdonor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.
16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.