Ugrás a tartalomra

Több száz gumiabroncs csúfítja Törökbecse Tisza-partját

2022.03.02
18:35
2022.03.02
18:43
Forrás
Pannon RTV
Törökbecse helyi közössége arra szólítja a csónak- és kishajó-tulajdonosokat, hogy a Tisza-partról a napokban távolítsák el a folyó vizében lévő autó- és traktorgumikat.

A gumiabroncsokat a vízi járművek tulajdonosai használják, mivel arra helyeztetik csónakjukat, kishajójukat, amit a vízből már a tél beállta előtt el kellett volna távolítani. Ezt idén sokan nem tették meg. A helyzetet nehezíti az is, hogy a Tisza vízszintje a kikötőben mintegy fél métert apadt, aminek következtében a parton megszámlálhatatlan mennyiségű műanyagflakon, faág, vastagabb törzsek gyülemlettek fel, ami koránt sem nyújt szép látványt, mindemellett pedig veszélyeztetve van az ott tanyázó vízi járművek épsége is.

A helyi közösség hamarosan takarítási akciót szervez, ami által a szemetet eltávolítják, azonban mindazok a csónak- és kishajó-tulajdonosok, akik ott hagyják az abroncsokat, a vízi járművek őrzésének esetében nem igényelhetik majd régi kikötőhelyüket.

A takarítási akciót a helyi közösség három állandó alkalmazottja végzi majd el, a megmozdulást pedig szükség esetén megismétlik.

A csónakok őrzését a helyi közösség idén is május közepétől október 15-ig szervezi meg, amiért a felhasználónak ugyanannyit kell fizetnie mint tavaly, illetve a csónakra idényre szólóan 4000, míg a kishajóra 10 000 dinárt.

A törökbecsei Tisza-parton 305 kikötőhely van.

Törökbecse
Tisza-part
gumiabroncs
környezetszennyezés

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű