Ugrás a tartalomra

Több verseny, több képzés

2023.01.04
16:10
2023.01.04
16:28
Forrás
Pannon RTV
Partnerségi megállapodást írt alá a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a magyarországi Környezet– és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségével.

Az egyezmény a lényege a széles körű szemléletformálás, illetve a pedagógusok ösztönzése szülőföldjükön. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, Lukács Gabriella elmondta, ez a program egy úgynevezett ernyőszervezetként működik, amely magába foglalja a Kárpát-medence pedagógusszervezeteit, -egyesületeit. Hozzátette, hogy a megállapodás eredményeként a jövőben a fiataloknak több versenyt, a pedagógusoknak pedig továbbképzéseket szerveznek.

„A versenyeinket a gyerekektől kezdjük. Harmadikos-negyedikesektől egészen a felső korosztályon keresztül a középiskolásokig. Ezt is az ő közreműködésükkel, a környezetvédelmi versenyeinkkel, a Kis Fürkész, a Körmendi, majd a Kovács Sztrikó versenyen keresztül tudjuk fejleszteni. A pedagógusainkat különböző továbbképzésekre várjuk szeretettel. Amikre el is jönnek, mert tudhatjuk azt, hogy a pedagógusok is holtig tanulnak."

Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete
Lukács Gabriella

Most

15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.