Ugrás a tartalomra

Több versenynek is otthont adott az újvidéki Svetozar Marković Gimnázium

2019.05.18
16:51
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
7. alkalommal tartották meg a Gion Nándor Olvasási Versenyt, valamint 17. alkalommal szervezték meg a tehetséggondozás serkentését és támogatását szorgalmazó GENIUS konferenciát és versenyt.

Mindkét esemény a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében valósulhatott meg.

Az idei Gion Nándor Olvasási Versenyen több mint 30 diák vett részt. A résztvevők különböző vajdasági településekről, illetve Magyarországról érkeztek. Hajdú László, tanuló, Eötvös József Gimnázium, Szeged, Magyarország: „Jó lehetőségnek tartottam, mivel ha megnyerjük, egy kiránduláson is részt vehetünk. Megismerkedhetünk kortárs költők műveivel.”

Horváth Hilda, tanuló, Műszaki Iskola, Ada: „Szeretek olvasni a szabadidőmben és úgy gondoltam, most verseny formájában is megmérettetem magam az iskolatársakkal.”

A verseny célja az olvasás népszerűsítése a középiskolások körében. Kovács Smit Edit, koordinátor, Gion Nándor Olvasási Verseny: „Ez nem egyszereplős verseny és adott a lehetőség arra, hogy valóban csoportban összedugják a fejüket és így kiforrjon egy-két jó megoldás.”

Az olvasási versennyel egyidejűleg zajlott a tehetséges középiskolásokat felkaroló Genius verseny is, amelynek idén mintegy 50 résztvevője volt. Dávid Máté, tanuló, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta: „Nekünk megindult két évvel ezelőtt egy ilyen tantárgy az iskola keretein belül, hogy virtuális vállalati képzés és ez abból áll, hogy alapítunk egy vállalatot, amit a későbbiekben fejlesztünk. Ez alapjáraton kereskedelemmel foglalkozik. Ez a verseny pont nyújt egy megmérettetést.”

Sztári Beáta, tanuló, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, Zenta: „Úgy gondoltuk, hogy van elég tapasztalatunk már hozzá, hogy készüljünk egy ilyen vállalattal és ezért összeállítottunk egy üzleti tervet, illetve prezentációt, hogy megmérettessük magunkat ezen a versenyen.”

Az idei GENIUS versenyen a vajdaságiak mellett magyarországi és szlovákiai diákok is részt vettek. Muhi Béla, elnök, GENIUS tehetséggondozó mozgalom: „A célunk az utóbbi egy-két évben az, hogy az itthon maradás és tanulás lehetőségeit is bemutassuk. Ezért a zsűriben, a szakbizottságban mindig vannak egyetemi tanárok, kiváló szakemberek innen Vajdaságból, akik példát is tudnak mutatni és egyúttal az egyetemeket is be tudják mutatni.”

A GENIUS verseny megszervezését a magyar kormány is támogatta.

Genius
Gion Nándor Olvasási Verseny
Muhi Béla

Most

Népszerű

Új szak a magyarkanizsai Iskolaközpontban

Új szakkal és több férőhellyel várja a diákokat a következő iskolaévben a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont. A középiskolában a 2024/2025-ös tanévben már a virágkertészeti szakot is választhatják a fiatalok.