Ugrás a tartalomra

Topolyára is érkeznek az adományok az ukrajnai menekülteknek

2022.03.08
20:20
2022.03.08
20:25
Forrás
Pannon RTV
A Vajdasági Magyar Szövetség és a szabadkai Caritas közösen indított jótékonysági akciójára március 13-ig, vagyis vasárnapig várják az adományokat Vajdaság-szerte.

Leginkább tartós élelmiszerre és tisztálkodási szerekre van szükség - hívták fel az adakozók figyelmét az illetékesek.

Dósa Lenke, önkéntes, Caritas Topolya: „A kedves topolyaiaktól szívesen fogadjuk az adományokat, hétfőtől péntekig leszünk nyitva, reggeltől öt óráig ügyeletet tartunk, hát már a tegnapi és a mai adomány is bizonyítja, hogy azért meghallgatásra talált a felhívás.”

Topolyán a helyi közösség épülete mellett a Caritas-ház is gyűjtőpontként szolgál. A helyi plébánia Caritas-csoportja is sok embert meg tud mozgatni a városban.

Szakály József, plébános, Topolya: „A mi plébániánk is szeretett volna csatlakozni ehhez az egész Kárpát-medencét megmozgató, nagy akcióhoz, hogy segítségére lehessünk, amennyire csak lehet a háború áldozatainak, hiszen bennünk is még él az emléke a 90-es évek retteneteinek. Én egészen fiatalon éltem meg ezt, de azért láttam, hogy mivel jár az, amikor menekülni kell.”

A gyűjtési akcióhoz a Dr. Hadzsi János Önkéntes Tűzoltó Egyesület is csatlakozott.

Holló Dániel, elnök, Dr. Hadzsi János Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Topolya: „Folyamatosan gyűjtjük még mi is nálunk az adományokat, és remélem, hogy össze fog jönni még egy sokkal nagyobb összegű adomány, ami lesz, ilyen tartósító eszközök, amik vannak ételre, meg ugyanúgy tisztálkodási eszközök, amiket gyűjtünk a tűzoltóságon, és akkor át fogjuk adni az adományokat a Caritasnak, hogy ő továbbítsa ahova kell, a bajban lévőknek.”

A Topolyai Gazdakör is részt vesz a jótékonysági akcióban.

Bábi Lajos, elnök, Topolyai Gazdakör: „Egy tízezer dináros csomagot állítsunk össze, ez pedig, hogyha lehetséges, akkor legyen cukor, étolaj és liszt.”

Topolya község önkormányzata is segít a bajbajutottaknak.

Szatmári Adrián, polgármester, Topolya: „Itt, Topolyán konkrétan kettő gyűjtőpontot alakítottunk ki, az egyiket a helyi közösség épületében, a másikat a Caritas székhelyén, a plébánia mellett található ez az épület. Ez a gyűjtési akció ezen a héten tart és én tisztelettel kérek mindenkit, akinek lehetősége van rá, az segítsen a kárpátaljai menekülteknek.”

Szatmári Adrián polgármester hozzátette, hogy nem csak Topolyán, hanem a község más településein is gyűjtőpontokat alakítottak ki a helyi közösségek épületeiben.

Vajdaság számos településén alakítottak ki gyűjtőpontokat. Vállalkozások is támogatják a megmozdulást. A szabadkai Masterplast pénzt adományozott, a Masterplast Magyarország pedig nagy mennyiségű polietilén hab tornaszőnyeget ajánlott fel, amely matracként is szolgálhat. A gyűjtés második napján valamivel több mint 400 ezer dinár gyűlt össze.

Ami Ukrajnában zajlik, az a szerbiai és a magyarországi választási kampányt is befolyásolja – mondta Pásztor István a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában. A VMSZ elnöke hozzátette, valószínűleg a későbbiekben is szükség lesz hasonló gyűjtésre.

A Szerbiai Püspökkari Konferencia döntése alapján március 13-án, a vasárnapi szentmiséken pénzgyűjtés lesz az ukrajnai menekültek javára. A segélyezési megmozdulás koordinátora a szabadkai és a nagybecskereki egyházmegye Caritas szeretetszolgálata.

Topolya
Caritas
Vajdasági Magyar Szövetség
adománygyűjtés

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.