Ugrás a tartalomra

Tordán tartják a magyar szórvány napját

2022.11.11
12:15
2022.11.11
12:22
Forrás
Közlemény
A magyar szórvány napját Vajdaságban idén november 19-én, szombaton 19.00 órai kezdettel tartják Tordán.

A Kárpát-medencei Képviselők Fóruma – felkarolva Böjte Csaba ferences atya kezdeményezését – a magyar Országgyűlést felkérte annak a javaslatnak a beterjesztésére, miszerint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és magyar király születésének napját, november 15-ét nyilvánítsák a Kárpát-medence szórványmagyarságának napjává.

Az Országgyűlés 2015. november 3-án meghozta határozatát, így már az elmúlt négy évben megannyi rendezvény, konferencia, találkozó, de a közmédia egész napos műsorai, tematikus programjai a közös felelősségre, az odafigyelés és törődés fontosságára, a szórványmagyarság közösségeiben folyamatosan teremtődő értékek gazdagságára hívták fel figyelmünket, hívtak a közös ünnepre.

Nem sokkal az Országgyűlés határozatát követően a Magyar Nemzeti Tanács a magyar szórvány napját beemelte a vajdasági magyarság ünnepnapjai és jeles napjai sorába.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség a Magyar Nemzeti Tanáccsal közösen hetedik ízben szervezi meg a magyar szórvány napját a Vajdaságban: az idén november 19-én, szombaton 19.00 órai kezdettel Torda ad otthont az ünnepségnek – annak a jeles évfordulónak az alkalmából is, hogy a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület 2022-ben 75 éves fennállását ünnepli. A magyar szórvány napi központi rendezvény a jubileumi ünnepségsorozat nyitó programja. 

Az ünnepi műsorban – amelyet Torda Helyi Közösséggel, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesülettel és az Orgonavirág Hagyományápoló Kézimunkacsoporttal közösen a helyi színházteremben szerveznek meg – Pancsova, Hertelendyfalva, Kúla, Törökkanizsa, Nagykikinda, Maradék és Torda népdalkörei, táncegyüttesei, hangszeres, énekes együttesei, szólistái és szavalói mutatkoznak be, vallanak gazdag hagyománykincsükről, szülőföld- és nemzetszeretetükről. Közös videóüzenetben a Kárpát-medence magyar szórványközösségeivel karöltve egy Kányádi Sándor-vers rovátkás soraival a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai is vallanak nemzetszeretetükről.

Az egybegyűlteket Dobai János, Torda Helyi Közösségének elnöke köszönti. Ünnepi köszöntőt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke mond.

Megmaradásunkra, a szórvány- és szigetmagyarságnak szentelt életszolgálatokra ft. Masa Tamás, a Nepomuki Szent János-templom plébánosa ad áldást.

Az ünnepség keretében a közönség megtekintheti a Bánság és egyben a Vajdaság egyik meghatározó rendezvénysorozatának, a 2022-ben húszéves jubileumát ünneplő Tordai Napokról szóló tárlatot is.

Torda
magyar szórvány napja

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.