Ugrás a tartalomra

Torontálvásárhelyen is megkapták az elsősök az iskolakezdési csomagot

2020.08.28
11:26
2020.08.30
10:21
Forrás
Pannon RTV
A Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség támogatásai egymásra épülnek, kiegészítik egymást.

Torontálvásárhelyen is megkapták tegnap az elsősök a Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Rákóczi Szövetség iskolakezdési támogatását. A helyi József Atilla Művelődési Otthon kistermében alkalmi műsort is szerveztek a diákoknak.

Györfi Tünde szerint nagyon jól jön ez a segítség minden szülő számára. Ezzel enyhítenek a család kiadásain is.  „Nagyon sokat jelent minden egyes szülő számára, független attól, hogy hány gyermek van a családban, de én gondolom, hogy nagyobb családokban ez még nagyobb segítség, meg a mai időben is, amiket élünk és nagyon nagy segítség a hátitáska és a tanfelszerelés is, amit kaptak a gyerekeink.”

Idén 13 elsős tanuló ül az iskolapadba Torontálvásárhelyen. Vidrács Krisztina, igazgató, Moša Pijade Általános Iskola, Torontálvásárhely: „Ez minden évben nagy ünnep számunkra, hiszen minden diák fontos egy iskola életében és külön öröm számunkra az, hogy az idén nagy számban növekedett az elsősök létszáma, hiszen a tavalyi évhez képest majdnem 50 százalékkal több elsős diákunk lesz ősszel az iskolában. Ez egy iskola életében mindig boldogságot és örömet jelent a tanárok és illetve a vezetőség számára is.”

Rendkívül fontos az, hogy a szülők a magyar ajkú diákokat magyar tannyelvű osztályba írassák - hangzott el az eseményen. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Ezzel szeretnénk a szülőknek a figyelmét, a családok figyelmét felhívni arra, hogy kulcsfontossága van annak, hogy a gyermekek anyanyelvükön járjanak iskolába, hiszen ez az a nyelv, amelyen a legjobban érvényesülhetnek, amelyen a legmagasabb szinten tudják a tudást elsajátítani és mi ezekkel az ajándékokkal, ezekkel a gesztusokkal szeretnénk a családok felé kifejezni a hálánkat.”

A magyarországi Rákóczi Szövetség minden helyzetben kiáll a Kárpát-medencei magyar közösségek mellett - mondta Csáky Csongor, a szervezet elnöke. „Mi szeretnénk, ha azt éreznék az emberek, szülők ebben a helyzetben is, hogy az anyaországnak igen is fontos az, hogy mi történik az itt élő magyarsággal és különösen azoknak a kislányoknak, kisfiúknak szeretnénk most gratulálni, az ő szüleiknek az elismerésünket kifejezni, akik tavasszal meghozták az a nagyon helyes és bölcs döntést, hogy a gyermeküknek magyar iskolát választottak.”

A Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség támogatásai egymásra épülnek, kiegészítik egymást, ezáltal pedig segítenek azon családoknak, amelyek a magyar nyelvű iskoláztatás mellett döntöttek.

MNT
Rákóczi Szövetség
iskolakezdés
támogatás

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.