Ugrás a tartalomra

További 500 millió dinár a ritka betegségben szenvedők gyógykezelésére

2018.10.14
01:31
2024.03.19
08:42
Forrás
VajdaságMA
A szerb parlament elfogadta a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap 2018. évi pénzügyi tervének átütemezését.

A határozat által menövelték a bevételeket és jövedelmeket, illetve a kiadásokat és a költségeket 4,1 milliárd dinár összegben, és 500 millió dinárt utalnak át a költségvetésből a ritka betegségekben szenvedők gyógykezelésére, 3,6 milliárd dinárt pedig a receptre kiadott gyógyszerek, a segédeszközök és berendezések, valamint a betegszabadság költségeinek a finanszírozására.

Aleksandra Tomić, a költségvetési bizottság elnöke korábban azt mondta, hogy olyan alapokat hoztak létre a különböző betegségek esetében, amelyek eddig soha nem voltak meghatározva a szerbiai költségvetésben, valamint hogy a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap  meghatározott pénzeszközök segítségével először szerez be innovatív gyógyszereket, írja a Tanjug.

Szerbia
ritka betegségek
gyógykezelés
parlament

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.