Ugrás a tartalomra

További három személynél igazolták a kanyarót Belgrádban

2024.02.20
10:45
2024.02.20
15:47
Forrás
Szerbiai RTV, Tanjug
Így összesen hat esetet jegyeznek a fővárosban, közölte a Tanjuggal a Városi Közegészségügyi Intézet.

Az újabb három diagnosztizált beteg között egy négyéves gyerek is szerepel, egy 18 éves fiút pedig kórházban kezelnek, ő nem kapta meg az oltást. A harmadik beteg egy negyvennyolc éves nő, aki korábban felvette az oltást, az ő tünetei enyhék.

Szerbiában az idei első kanyarós megbetegedést február 8-án diagnosztizálták. Azóta további 5 személynél igazolták.

A kanyaró az egyik legfertőzőbb vírusos megbetegedés. Beteg emberrel való közvetlen érintkezés útján, a levegőn keresztül, ritkán pedig közvetetten, frissen szennyezett tárgyakon keresztül terjedhet.

kanyaró

Most

18:12, Frissítve: 18:17

Két nap alatt ezer kilométert repült egy mentett kis hattyú

Példa értékű összefogással és sikersztorival zárult a kis hattyú megmentése. A jeladóval ellátott kis hattyú a szabadon engedését követően egy hónapra, április 12-én útnak indult, a legfrissebb adatok alapján, jelenleg a Fekete-tengernél tartózkodik.
17:18, Frissítve: 19:33

Az éghajlatváltozás a méztermelésre is kihat

Az enyhe téli időjárás és az éghajlat változása a méhészeket is nehéz helyzetbe hozza. A méhészek elmondása szerint idén szokatlanul korán virágzásnak indult a repce és az akác, aminek hatására a méhek is idő előtt megkezdték munkájukat.

Népszerű