Ugrás a tartalomra

Továbbra is sok a migráns Hajdújárás környékén

2018.05.16
16:14
2018.05.16
17:43
Forrás
Pannon RTV
Továbbra is sok illegális bevándorlót látni Hajdújárás környékén. A helyi lakosok szerint a helyzet egyre tarthatatlanabb.


Hajdújárás mellett halad el a magyar határ felé az autópálya. A felüljárón átkelve találunk még néhány házat, tanyát és gyümölcsöst.

Itt a Hajdújárás szélén található, úgynevezett Stipić soron több elhagyatott ház is található. A migránsok ezekbe mind beköltöztek. A helyiek elmondásuk szerint tehetetlenek.

Stábunknak többen is elmondták, hogy nagyon félnek, kameránknak azonban nem kívántak nyilatkozni. Urbán Károly Palicson élő gazda. A környéken két gyümölcsöse is van, azonban az egyiket pont az illegális bevándorlók miatt már nem is látogatja rendszeresen.

Urbán Károly, palicsi gazda: „Ezt úgy hívják, hogy Fekete sor, és itt van a fő gyümölcsösöm, hála istennek, annak adok hálát, hogy itt egy sor ház van, minden és erre azért a migránsok nem jönnek, de a Stipić sor az egy másik, az ami lemegy a határhoz, azok tele vannak, mert ott van az a Stipić nagy háza, meg volt valamikor a Peščarának egy létesítménye, meg az meg is van, csak el van hanyagolva, és hát ott vannak, sokat harminc, mit tudom én hányan, meg kell nézni.”

Arrafelé haladva már az úton látni egy-két illegális bevándorlót. Az út mellett az épületek valóban igen elhagyatottak, a lepusztult objektumok mellett azonban feltört házat is találni. Egy nevét és arcát nem vállaló menekült stábunknak elmondta, azért jöttek ide, mert a nagyobb táborokba nem mernek behúzódni, mivel ott sokan a bűnözés talajára léptek.

„Sok probléma van a táborokkal. Vannak maffia csoportokhoz hasonló, 10-12 ember. Nagy kés van náluk, ha oda mész, elvesznek tőled mindent, a mobiltelefonod, a pénzed, elvesznek mindent. Ott nem lehet rendesen élni. Ért engem? Azért élünk itt a határ mellett, mert itt minden rendben van, nincs maffia vagy bármi más.”

Bár a jelenleg az utcában tartózkodó illegális bevándorlók és a helyiek közt komolyabb konfliktus eddig nem fordult elő, a környékbeli üresen hagyott épületeket, gyümölcsösöket sorra törik fel a migránsok. A lakosok továbbra is félnek és tehetetlennek érzik magukat a helyzet megoldásával kapcsolatban.

Hajdújárás
migránsok

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.