Ugrás a tartalomra

Trianon 100 – 2020 a nemzeti összetartozás éve

2020.12.18
14:00
2020.12.19
17:03
Forrás
Pannon RTV
A Szerbia és Magyarország közötti történelmi megbékélés, az áldozatok előtti 2013-as közös elnöki főhajtás nyitotta meg az utat ahhoz, hogy a magyar nemzetpolitikai célkitűzések mostanra megvalósulhassanak Szerbiában.

Így vélekednek az anyaországi és a vajdasági magyar politikusok. Trianon 100 címmel – 2020 a nemzeti összetartozás éve kapcsán – vasárnap ünnepi különműsort sugároz a Pannon Televízió.

Nemzetpolitikai szempontból példaértékű a Szerbiában élő magyar közösség helyzete – az anyaországi politikusok szerint. Nem volt ez mindig így, de a történelmi megbékélés, Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb elnök közös csúrogi főhajtása az áldozatok előtt jó alapot jelentettek a kezdetekhez. Ezt követően ugyanis a magyar és a szerb kormány inkább arra koncentrált, ami a két országot összeköti és a kapcsolatokat előreviheti. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint ez mindkét fél számára megnyugvást jelentett.

Pásztor István, elnök, VMSZ: „Nem lehet úgy a máról és a közös jövőről gondolkodni, hogy ha a múltat nem zárjuk le. És ilyen szempontból volt fontos az, ami az elmúlt egy, vagy valamivel több mint egy évtizedben történt, és ez teremtette meg a lehetőségét annak, hogy közösen tudunk gondolkodni egy olyan jövőről, amelyikben mindenki meg kell, hogy tartsa a saját identitását, meg kell, hogy maradjon, és boldogulni tudjon a saját szülőföldjén.”

Potápi Árpád János szerint a magyar nemzetpolitika első éveiben a legfontosabb döntés a magyar állampolgárság megadása volt a határon túl élő magyarságnak 2010-től. Azután, 2014-15-től a szülőföldön való boldogulás segítése került a magyar nemzetpolitika előterébe. A magyar kormány gazdaságfejlesztési programja elsőként a vajdasági magyarokat támogatta – idézte fel a nemzetpolitikai államtitkár.

Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár, Magyarország: „Annak érdekében, hogy a magyar emberek meg tudják erősíteni a vállalkozásaikat, új vállalkozásokat tudjanak indítani, a fiatalok mellé oda tudjunk állni, és támogassuk őket abban, hogy vállalkozásokat indítsanak, magyar embereket foglalkoztassanak, így magyar családoknak adjanak megélhetést, és egyáltalán, magyar jövőt biztosítsunk itt, a Kárpát-medencében és nyilván a Vajdaság területén is.”

A magyar kormány más módon, például a magyar intézmények, köztük az óvodák és az iskolák fejlesztésével is segíti a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulását. A vasútfejlesztést is kiemelten kezeli, különösen a Belgrád-Budapest és a Szabadka-Szeged vasútvonal korszerűsítését. Ezek a beruházások nem csak a nemzetpolitikai célok eléréséhez, a közös közép-európai jövőhöz is hozzájárulnak – fogalmazott Potápi Árpád János.

A Trianon 100 című, a 2020 a nemzeti összetartozás éve alkalmából készült különműsort vasárnap a 20 órai híradó után sugározzuk a Pannon Televízióban.

Trianon 100
A Nemzeti Összetartozás éve
Pásztor István
Szerbia

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű