Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Drgan Miljanić

Trianon 100 - Megemlékezés Temerinben

2020-06-05
11:31
2020-06-05
20:42
Forrás
Pannon RTV
Szinte teljesen megtelt a temerini Tájház épülete tegnap este. A helyiek a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára emlékeztek.

Nemzeti öntudata mindenképpen kell, hogy legyen az embernek - hangsúlyozta Nagy Gergő, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület tagja, az esemény szervezője. A megemlékezés részeként Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, valamint Varga Flórián, a Szirmai Károly MME elnöke megkoszorúzták a Nagy háborúban elesett temeriniek emlékművét. Az egyesület tagjai zenés, verses, táncos előadással készültek, valamint bemutattak két videót is, amivel a helyiek a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által szervezett „Milyen jó, hogy itt vagyunk” elnevezésű pályázatára jelentkeztek.

Nagy Gergő, szervező, Szirmai Károly MME, Temerin: „Ezen a napon az igaz magyar érzelmű embereknek mindig fáj egy kicsit. Azért van egy pozitivitása is ennek a dolognak. Talán a népzenénk, és népi kultúránk, önmagában az öntudatunk nélkül, örökségünk nem maradt volna így meg, ha mindez nem így történt volna. Lehet, hogy ez miatt épp erősebbek lettünk.”

Temerin
Trianon 100
Nemzeti Összetartozás Napja

Most

23:48, Frissítve: 23:58

A gyapjú varázslatos világa

Ezzel a címmel tartottak nemezelő műhelymunkát a palicsi Magyar Kultúrközpontban. A foglalkozásnak számos érdeklődője akadt, akik gyapjúból készült tárgyakat készítettek szappan és víz segítségével.

Népszerű

Megtalálták a csantavéri kisfiút

Este fél nyolc körül előkerült a ma délután Csantavéren eltűnt kisfiú. Réti Dénes jól van, a szülei köszönik a segítséget a fiú felkutatásában.

Vučić: holnap döntenek a szigorításokról

Aleksandar Vučić szerb elnök ma délután is sajtótájékoztatót tartott. Elmondta, hogy a járványügyi helyzettel kapcsolatban a konkrét intézkedésekről holnap döntenek.