Ugrás a tartalomra

Tudományos munkákból turisztikai tartalom

2020.02.21
14:48
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Közösen tárta fel a régió ipar- és agrártörténeti értékeit a zentai Történelmi Levéltár, valamint a magyarországi Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.

A közös IPA-projekt zárókonferenciáját tartották ma. A 2018-ban indult projekt részeként a zentai intézmény létrehozott egy olyan digitális adatbázist, amely felöleli a 19. és a 20. század fordulóján működő cégek adatait 10 településre vonatkozva, Adától Hódmezővásárhelyig. Emellett pedig betekintést nyerhettek abba, hogy miként lehet tudományos munkákból turisztikai tartalmat kialakítani úgy, hogy az a szélesebb nyilvánosság számára is vonzó legyen.

Fodor István, igazgató, Történelmi Levéltár, Zenta: „Úgy gondolom, hogy mindkét célt sikerült megvalósítanunk. Egyrészt ma, a projekt honlapján, illetve hamarosan az intézményünk honlapján is elérhető ez a cég adatbázis, amely 2000 korabeli cég adatait tartalmazza, másrészt pedig betekintést nyerhettünk az elmúlt két év alatt abba, hogy miként működik Magyarország egyik leglátogatottabb közgyűjteménye és sok hasznos információval gazdagodtunk.”

Zenta
Történelmi Levéltár
agrártörténet
IPA-projekt

Most

15:33, Frissítve: 16:48

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.
15:17, Frissítve: 16:07

Stevan Bakić húsvéti köszöntője

Szabadka Város Önkormányzata és a saját nevemben kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, e legnagyobb keresztény ünnepet a Gergely-naptár szerint ünneplő minden polgártársamnak - írja köszöntőjében Szabadka polgármestere.

Népszerű