Ugrás a tartalomra

Tüntettek a fürjek illegális vadászata ellen

2017.08.19
23:38
2024.03.19
08:36
Forrás
Beta
A Szerbiai Madárvédő- és Madárfigyelő Egyesület tagjai a város főterén tiltakoztak, mert úgy vélik, az illetékes állami szervek nem reagálnak a fürjek tömeges illegális vadászatára.

Slobodan Knežević, az egyesület képviselője elmondta, a kormány, az intézmények és a felügyelőségek már évtizedek óta nem reagálnak a fürjek illegális vadászatára, majd hozzátette, augusztus 1. és szeptember 30. között, amíg tart a fürjvadászat, országszerte mintegy 800 elektromos csali ad ki fürjhangot, a szárnyasokat a biztos halálba csalogatva. Szerinte a helyiek mellett az illegális tevékenységben részt vesznek olaszországi, máltai és ciprusi kereskedők, akik miután befogták a fürjeket, saját országukban darabonként 10 euróért értékesítik őket. Ott ugyanis ínyencségnek számít a fürjhús. A Szerbiában befogott vadak húsát az európai állatorvosi előírások miatt nem lehetne kiszállítani külföldre - tette hozzá Knežević.

Belgrád
tüntetés
fürj
madár
vadászat
illegális
tiltott

Most

16:14, Frissítve: 16:22

Kortárs kiállítás a Kortárs Galériában

Kortárs képzőművészek által adományozott alkotásokból nyílt kiállítás a Kortárs Galériában Szabadkán. Goran Despotovskival, Mihailo Vasiljevićel és a videólinken csatlakozó Részegh Botonddal Nela Tonković beszélgetett.
15:56

Adománydobozt, mobiltelefont is loptak

A szabadkai rendőrkapitányság munkatársai a zombori rendőrséggel együttműködve letartóztatták a 2001-es születésű szabadkai V.P.-t és az 1995-ben született Apatin környéki N.M.-et, minősített lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34, Frissítve: 16:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.