Ugrás a tartalomra

Tűzijáték színesítette be az eget Zentán

2022.09.11
09:55
2022.09.11
17:12
Forrás
Pannon RTV
Gazdag programmal készültek a szervezők szombaton is Zenta város ünnepe alkalmából. A kis- és a nagyszínpadon színvonalas fellépők és zenekarok, kirakodó vásár, valamint tűzijáték tette felejthetetlenné Zenta városnapját.

Hatalmas tömeget vonzottak a Népkertben megszervezett szombati programok. Kirakodó vásár, gyereksarok, délutáni programok, a kis- és nagyszínpadon pedig esti koncertek várták a szórakozni vágyókat.

Hugyik Richárd, igazgató, Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ, Zenta: „A zentai csata 325. évfordulóját ünnepeljük idén, ezzel próbálunk emlékezni a zentai csata jelentőségére. Ugyanakkor valójában az volt a célunk, hogy megszólítsunk minden korosztályt, gyerekeket is. Gyerekpedagógiai foglalkozásokat szervezett nekik a Paksi Városi Múzeum, illetve a Zentai Történelmi Levéltár.”

Az esti programot a nagyszínpadon a Hungarikum Operettgála nyitotta meg, ahol a Rátonyi Róbert Színház művészei léptek fel, az állandó társulat táncosait a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kísérte. Ötvözték a lassú és a vidám magyar operettdalokat.

Teremi Trixi, a Rátonyi Róbert Színház művészeti vezetője: „Mindenképpen magyaros operettestét, egy vérpezsdítő, vérbő magyaros operettestet szerettünk volna, és így is állítottam össze ezt a programot. Azt gondolom, hogy elértük a hatást, a célt, mert tényleg énekelték velünk a nézők, ismerték ezeket a dalokat.”

A nagy sikerű operettműsort látványos, többperces tűzijáték követte.

Az estét a nagyszínpadon a magyarországi Csík zenekar másfél órás koncertje zárta, akik nem először léptek fel Zentán. A Kossuth-díjas zenekar igen komoly múltra tekint vissza, céljuk a népzene terjesztése és megismerése minden korosztály számára.

Szabó Attila, Csík zenekar: „Nálunk vannak fiatalok, középkorúak, idősek, mert erre mindig is figyeltünk, hogy ne szétválasztjuk az embereket, hanem valahogy összehozzuk, és nagyon fontos, hogy legyenek, hiszen az eredeti cél az volt, hogy az embernek milyen ez a gyönyörű népdalkincs, népzenei kincs, ami itt van a kezünkben, és nagyon jó, ha nem felejtjük el.”

A több mint 30 éves sikeres és töretlen múlttal rendelkező Csík zenekar a feldolgozások mellett elhozta a zentai közönség számára az autentikus, régi összeállításokat is.

Zenta
városnap
koncert
tűzijáték
Hugyik Richárd
Teremi Trixi
Szabó Attila
Csík Zenekar

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.