Ugrás a tartalomra

Új autópálya-szakaszok épülnek Szerbiában

2023.02.17
12:35
2023.02.17
12:41
Forrás
RTS, Pannon RTV
Jövőre kezdődhet meg a Belgrádot és Újvidéket Nagybecskerekkel összekötő autópálya építése - erről beszélt az illetékes miniszter, Goran Vesić közlekedési tárcavezető.

A beruházást korábban a szerb elnök jelentette be, még az újévi beszédében. A befektetésnek köszönhetően Belgrádban a nagybecskereki út és a pancsovai híd is jelentősen tehermentesülne - nyilatkozta a miniszter.

A szerb közmédia műsorában arról is beszélt, hogy gőzerővel dolgoznak a Preljina és Čačak közötti autópálya-szakaszon is. Ez a tervek szerint az év végéig készül el, és a Miloš fejedelem autópálya részét képezi majd.

Elsősorban azoknak lesz majd előnyére, akik a nyugat-szerbiai üdülőközpontokba utaznak, például Zlatiborra vagy Tarára, de a montenegrói tengerpart felé igyekvők számára is felgyorsítja majd a haladást. Ha megépül a sztráda Požegáig, két irányba is folytatódhat a bővítés: a Boszniai Szerb Köztársaság és Montenegró felé.

autópálya
Goran Vesić
Miloš fejedelem autópálya

Most

10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.