Ugrás a tartalomra

Új határátkelőhely nyílt Szerbia és Románia dunai határán

2019.12.20
14:00
Forrás
MTI
Új határátkelőhely nyílt pénteken a romániai Újmoldova és a szerbiai Galambóc között. A két település között komp szállítja át az utasokat és a járműveket a Dunán.

A hatóságok azt remélik, hogy az új határátlépési lehetőség tehermentesíti a többi határátkelőhelyet, és ezáltal megrövidül a határátlépés időtartama. A belügyi tárca 37 határrendészt helyezett ki Újmoldovára.

A román kormány még augusztusban határozott arról, hogy a határ menti együttműködés programja keretében megnyitja a határt a Vaskapu Duna-szoros bejáratánál. Ekkor azt közölte, hogy a határátkelőhely 6 és 20 óra között tart nyitva, és nem lesz alkalmas veszélyes áruk, élő állatok és lassú járművek átléptetésére.

Az 546,4 kilométeres román-szerb államhatár 256,8 kilométeres szárazföldi szakaszán három közúti és két vasúti határátkelőhely működik, a 289,6 kilométeres dunai szakaszán pedig eddig négy határátkelőhely állt az utazók rendelkezésére. Utóbbiak közül kettő a két vaskapui vízi erőmű gátján vezet át, kettőn pedig komppal szállítják át az utazókat.

Duna
Románia
Újmoldova
Galambóc
komp

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.