Ugrás a tartalomra

Új helyre kerül a Szent Jobb a Szent István-bazilikában

2018.08.20
19:29
2018.08.20
19:35
Forrás
MTI
A Szent István-bazilikán belül új helyre, a bejáratnál lévő Mária-oltárra kerül a Szent Jobb.

Snell György az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye püspöke a Szent Jobb történetét idézte fel az M1 hírcsatornán. Elmondta: a középkortól a török időkig Nagyvárad közelében egy monostorban őrizték, emlékét ott ma is egy Szentjobb nevezetű település őrzi. A török elől Dubrovnikba menekítették, ahonnan 1771-ben hozatta vissza a budai várkápolnába Mária Terézia. A második világháborús ostrom elől a koronázási ékszerekkel Ausztriába vitték a Szent Jobbot, majd 1945. augusztus 19-én hozták vissza és félmillió ember részvételével másnap körmenetet tartottak a háborús romokban heverő fővárosban. Az ezt következő három évben Mindszenty József bíboros vezetésével tartották meg a körmeneteket, de ezeket a kommunista hatalomátvétel után betiltották. A rendszerváltás óta ismét évről évre megtartják a Szent Jobb-körmenetet, ez évtől az ereklye új helyen, a Bazilika bejáratánál lévő Mária-oltáron látható. 

Szent István-bazilika
Szent Jobb

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.