Ugrás a tartalomra

Új játszótér a törökkanizsai óvodásoknak

2018.10.10
16:37
2018.10.10
21:36
Forrás
Pannon RTV
Új játszótérrel bővült a törökkanizsai Boldog Gyermek Iskoláskor Előtti Intézmény. Emellett új, felújított mosdókat is kaptak a gyerekek. A fejlesztést a Magyar Kormány támogatta.

Új bútorok, új játékok, különleges játszósarok - egyebek között ezekkel is bővült a Törökkanizsa község területén működő két iskoláskor előtti intézmény. A gyerekek még egy új játszóteret is kaptak.

Mira Acin, igazgató, Boldog Gyermek Iskoláskor Előtti Intézmény, Törökkanizsa: „18 magyar ajkú gyermek van előkészítős csoportban, míg 11 gyermek jár vegyes csoportba. Tehát összesen 29 magyar nemzetiségű gyerekünk van. Ez mellett van még egy csoport Oroszlámoson is, ott hat magyar gyerek jár az intézménybe.”

A gyerekek ezentúl új vizesblokkokat is használhatnak majd, amelyek higiéniai szempontból elengedhetetlenek.

Újhelyi Nándor, elnök, KKT, Törökkanizsa: „El kell mondani, hogy ez olyan 10 millió forint értékű beruházás és azt hiszem, hogy egy ilyen települési önkormányzat vonatkozásában ezek igen fontos beruházások, támogatások.”

Ünnepélyesen adta át az intézmény igazgatója és a miniszteri biztos az új játszóteret. A gyerekek azonnal ki is próbálták.

A fejlesztések olyan szintre juthatnak az elkövetkező időszakban, hogy egyik magyar ajkú családnak sem lesz kérdéses, hogy milyen óvodába írassa gyermekét, hisz egyértelművé válik, hogy anyanyelvén kezdje meg az oktatást - mondta el Törökkanizsán Hajnal Jenő. Az MNT elnöke kiemelte: „A következő három évben úgy gondolom a fejlesztések befejeződnek, hiszen 2017-ben kezdtük el és azt látom, hogy olyan új óvodai épületeket, komplexumokat, felújításokat, játszótereket, magyar sarkokat tudtuk elhelyezni. A következő időszakban 8 kisbusz érkezik még a szórvány óvodákba és azt szeretnénk, hogy tényleg minden feltételt biztosítsunk, mind az óvodai, mind a bölcsődei foglalkozások számára.”

A Magyar Kormány által indított Kárpát-medencei óvodafejlesztési program a tömbmagyarság mellett a szórványtelepülések közösségeire is odafigyel - mondta Grezsa István. Magyarország Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztosa hozzátette: „Kiváló együttműködésben a szerb helyi vezetéssel tudtuk ezt a felújítást elvégezni és innentől kezdve minden magyar, éljen bárhol is a Délvidéken, maga mögött tudhat egy gyarapodó és egy erősödő Magyarországot és nem is lehet más célja a magyar nemzetpolitikának mint hogy a 21. században újra egy közösségbe szervezze a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyarságot.”

A miniszteri biztos hozzátette, az óvodafejlesztés két ütemében Vajdaságban több mint egymilliárd forintot fordítanak hasonló beruházásokra. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra összesen 38,5 milliárd forintot szán a magyar kormány.

Törökkanizsa
Hajnal Jenő
Grezsa István

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű