Ugrás a tartalomra

Új magyar nyelvű segédtankönyveket kapott a Szabadkai Zeneiskola

2018.09.11
12:21
2018.09.11
15:58
Forrás
Pannon RTV
A tankönyvek négy tantárgy elsajátításában nyújtanak segítséget a középiskolások számára.

A projekt a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával valósult meg, a Magyar Nemzeti Tanács segítségével.

Ünnepélyes keretek között átadták a Szabadkai Zeneiskola tanárai és diákjai számára azokat segédtankönyveket, amelyek az intézmény középiskolásai számára íródtak magyar nyelven. Eddig minden órán a szerb tankönyveket használták, fordították a tanárok és a diákok. Ez nagyban megnehezítette a munkát a tanulók számára.

Szarvas Bernadett, tanuló, Zeneiskola, Szabadka: „Eddig úgy teltek legfőképp az órák, hogy a magyar nyelvű anyagot le kellett kézzel írnunk, és ez nagyon sok időt elvett az órából is, és így kevés idő maradt a gyakorlásra, viszont így, hogy most kézhez kapjuk a leír anyagot, most már sokkal több időnk marad a gyakorlásra.”

A segédtankönyveket a zeneiskola szaktanárai álmodták meg, és állították össze. Csikós Krisztina társszerző elmondta, már több éve megszületett a terv a könyvek elkészítésére.

Csikós Krisztina, szaktanár, Zeneiskola, Szabadka: „A hangszerismeret tankönyvet már 2003-ban megálmodtam, hogy a szerb nyelvű tankönyv mintájára. Természetesen az előírt tananyaggal összhangban szerkesztem ezt a tankönyvet, tehát lényegében mondhatjuk azt, hogy 2003-tól 2018-ig folyamatosan dolgoztam ennek a jegyzetnek a kidolgozásán.”

Dragana Nikolić, igazgató, Zeneiskola, Szabadka: „Zeneelmélet, hangszerismeret, összhangzattan második, harmadik és negyedik osztály számára és az etnomuzikológia, vagyis népi ének szakra írtunk tervet, mert szerb nyelven az már van, és most magyar nyelvre fordítottuk.”

A zeneiskola a projekt megvalósítására kétmillió forintos támogatást nyert a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságától, a Magyar Nemzeti Tanács segítségével.

Petkovics Márta, tag, Végrehajtó Bizottság, MNT: „Az igény megmutatkozott segédtankönyvek írására, hiszen a Szabadkai Zeneiskola az a zeneiskola, ahol Vajdaságban egyedül folyik magyar nyelvű középiskolai oktatás. Számunkra ez nagyon fontos, eddig nem voltak tankönyvek, ezeket pedig segédtankönyvekké lehet minősíteni, amelyek tulajdonképpen az itt dolgozó pedagógusok szakmai munkáját dicsérik.”

A tervek szerint további tankönyvek is készülnek majd magyar nyelven, hogy ezzel is megkönnyítsék a tanárok és a diákok munkáját.

Szabadkai Zeneiskola
Magyar Nemzeti Tanács
Nemzetpolitikai Államtitkárság
Petkovics Márta
Dragana Nikolić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.