Ugrás a tartalomra

Új, modern játszótér az adorjáni gyerekeknek

2021.06.22
21:29
2021.06.23
17:14
Forrás
Pannon RTV
Új játszótérrel gazdagodott az adorjáni Csillagszem óvoda. A beruházás összértéke 700 ezer dinár.

A kedd délután átadott játszótér több új elemet tartalmaz és biztonságosabb. Nem csak az óvodás, hanem az iskolás gyermekek is játszhatnak rajta.

Veselinov Ibolya, a magyarkanizsai Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója: „Nagyon örülök annak, hogy az óvoda és az iskola egy épületben van, tehát azok a gyerekek, akik ma elkapták a játszóteret, tehát ha iskolások lesznek, akkor is élvezhetik itt az épület udvarában a játszást.”

Az új játszótér Magyarország kormányának köszönhetően került Adorjánra a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: „Most pedig a kisebb falvakban is eljut a jó hír, az öröm a gyerekek számára, hogy játszótér épülhet. Adorján az egyik ilyen település, ahol egy ilyen nagyszerű ballagó ünnepség után úgy érzem, hogy nem csak a gyerekek, hanem az óvónő, a tanító néni és a közösség is megérdemli, hogy ilyen szép játszóteret kaphattak a gyerekek.”
 

A program ünnepi műsorral folytatódott, ugyanis az iskolaelőkészítős gyermekek búcsút intettek az óvodának. A jövendőbeli tanítójukkal megtekintették az iskolaépületet és azt a tantermet, ahol szeptembertől már iskolai tanulmányaikat folytatják majd.

Adorján
játszótér
Csillagszem óvoda
Hajnal Jenő
MNT
Magyar Nemzeti Tanács
Veselinov Ibolya

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.