Ugrás a tartalomra

Új nyílászárókat kapott a hajdújárási iskola

2021.09.16
14:56
2021.09.16
17:47
Forrás
Pannon RTV
Kicserélték a nyílászárókat a hajdújárási általános iskolában. Az oktatási intézményben 38 ablak és több ajtó újult meg a Tartományi Oktatási Titkárság pályázatán nyert eszközökből.

Modern, új ablakok kerültek a hajdújárási általános iskola épületére. Jelenleg 109 diák jár ide, akik immár még jobb körülmények között vehetnek részt az oktatásban - mondta Szűcs Anna igazgató.

„Nem marad más számomra, mint hogy megköszönjem a Tartományi Oktatási Titkárságnak azt, hogy ezek a munkálatok időben és tisztességesen lezajlottak és szeptember elsejével a tanulóink szép iskolában, új ablakokkal, olyan ablakokkal kezdhették a tanévet, amelyek nem veszélyesek az egészségükre.”

Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai Városi Képviselő-testület elnöke elmondta, 1 millió 270 ezer dinár értékű volt a beruházás.

„Egyébként néhány évvel ezelőtt a tetőszerkezet is ugyanennek a titkárságnak köszönhetően került javításra, felújításra. Azt is fontosnak tartom elmondani, hogy a nyílászárók cseréjének a munkálatait egy hajdújárási vállalkozó cég végezte. Ez mindenképpen fontos és megbizonyosodtunk arról, hogy a munka jó minőségben került elvégzésre a 109 gyerek örömére, akik itt, Hajdújáráson a Petőfi Sándor Általános Iskolában folytatják a tanulmányaikat.”

A tartományi oktatási titkárság februárban oktatási és nevelési intézmények felújítására hirdetett meg pályázatot, amelyre több mint 210 intézmény jelentkezett. A pályázatot 91 millió dinár értékben hirdették meg.

Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár: „Elmondhatom, hogy az elmúlt négyéves időszakban a tartományi oktatási titkárság mintegy négy és fél millió dinárral támogatta a hajdújárási iskola felújítását, úgy a központi épületnek, mint a kihelyezett tagozatnak a felújítását is.”

Szakállas Zsolt elmondta, jövőre is több pályázatot hirdet a tartományi oktatási titkárság különböző iskolák épületeinek felújítására. A tartományi oktatási titkár hangsúlyozta, az év végéig egy pályázatot írnak ki, amely elsősorban az iskolák mellékhelyiségeinek renoválására vonatkozik.

Hajdújárás
iskola
felújítás
Dr. Pásztor Bálint
Szűcs Anna
Szakállas Zsolt

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.