Ugrás a tartalomra

Új oltópont nyílt Szabadkán

2021.02.14
12:22
2021.02.14
16:32
Forrás
Pannon RTV
A Szabadkai Közkórházban is nyílt egy oltópont – a cél az immunizáció felgyorsítása az észak-bácskai városban. Azokat várják ide, akik jelezték részvételüket az oltás felvételére online vagy telefonos formában.

Ez azt jelenti, hogy Szabadkán immár három helyre hívhatják az oltakozni vágyókat. Az illetékesek emlékeztetnek, az állami ünnep ellenére, hétfőn és kedden is folytatódik az oltókampány országszerte.

A tervezett ütemben folytatódik az oltás Szerbia-szerte. Szabadkán a hétvégén is fogadták az oltakozni vágyó polgárokat.

A szabadkai Újvárosházán kialakított tömeges oltóponton ezekben a napokban az újraoltás folyamata zajlik azok számára, akik három héttel ezelőtt már felvették a kínai Sinopharm vakcina első adagját. Az újraoltás is rendkívül egyszerű módon történik. A polgárok előre egyeztetett időpontokra érkeznek, felveszik az adataikat, átesnek egy gyors orvosi vizsgálaton, majd pedig megkapják a második adag vakcinát is. Ezt követően 15-20 perces megfigyelés alatt tartják őket, az esetleges mellékhatások kiszűrése érdekében.

Az egész folyamat tehát gyakorlatilag ugyanaz, mint az oltóanyag első adagjának felvételekor. Szabó Csajkás Magdolna is vasárnap kapta meg az újraoltást. Bejelentkezéskor azt jelölte meg, hogy bármelyik gyártó oltóanyagát elfogadja.

„ Nem éreztem semmit egy kis szúráson kívül. Az első alkalommal sem volt semmiféle problémám.

- Miért tartotta fontosnak felvenni a vakcinát?

- Azért, hogy nehogy nehezebb állapotba kerüljek, hogyha elkapom. Úgy gondolom, hogy ezzel megvédem magamat. Meg a környezetemet is.”

Kovács Valéria szerint jobb egy apró tűszúrás, mint egy súlyos fertőzés.

„Éveim már elég sok van, és úgy gondoltam, annyi minden mese megy, tudja, ilyen beszéd, hogy ez a vakcina, az a vakcina jó. Hát amelyiket kaptam, fölvettem, és bízok abban, hogy jó lesz.”

A második adag vakcinát pontosan 21 nappal az első után kell beadni, erről az érintettek egy nappal korábban, sms-ben kapnak értesítést. Nagyon fontos, hogy az emberek betartsák az időpontokat - mondják az illetékesek.

Dr. Verica Dronjak, a Szabadkai Egészségház sajtószóvivője:

„- Folytatódik az újraoltás a kínai Sinopharm oltóanyagával, mindenki, aki megkapta a vakcinát, értesítést kap, hogy a 21. napon jöjjön el az újraoltásra.

- Nincs megállás a munkaszüneti napok alatt sem?

- Rendesen folyik a munka, ami a vakcinációt és az újraoltást illeti.

- Kik az érintettek? Csak az idősebb polgárok?

- Nem csak az idősebbek, azok a személyek kapnak most értesítést, akiket korábban már behívtak az első adag felvételére, az imént is voltak itt rendőrök, tanügyi dolgozók is.”

A vasárnapi nap folyamán a szabadkai új városházán található tömeges oltóponton csaknem négyszáz személy vehette fel a koronavírus elleni kínai vakcina második dózisát. A doktornő hozzátette, Szabadkára érkezett bizonyos mennyiségű orosz Szputnyik V oltóanyag is, ennek első adagját a bejelentkezés sorrendjében most kezdik majd beadni, amikor pedig megérkezik a Pfizer vakcina, azokat is értesítik, akik jelezték, hogy azt az oltóanyagot kívánják felvenni.

A legutóbbi jelentéshez képest csökkent a kórházban kezelt koronavírusos személyek száma Szabadkán. Az elmúlt egy napban 19 tünetekkel rendelkező személyt vizsgáltak meg az egészségügyi intézmény covid-ambulanciáján, közülük két pácienst benntartottak kórházi kezelésen. Hét, eddig ott gyógyuló beteget ugyanakkor hazaengedtek, így jelenleg a közkórház covid-részlegein 69 fertőzöttet kezelnek. 9 személy állapota kritikus, ők lélegeztetőgépre vannak kapcsolva.

Összehasonlításképpen, pontosan egy hónappal ezelőtt, január 14-én, 88 koronavírussal fertőzött beteget kezeltek a kórházban és akkor 6 személy szorult gépi lélegeztetésre.

oltópont
Szabadkai Közkórház
vakcina
koronavírus
védőoltás
új városháza

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.