Ugrás a tartalomra

Új számítógépek a csókai középiskolában

2020.12.03
12:36
2020.12.03
17:20
Forrás
Pannon RTV
10 új számítógéppel gazdagodott a csókai Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola. Nagy szükség volt már az új eszközökre, a régiek ugyanis már több mint 10 évesek voltak.

A diákok azonban nem sokáig használhatták őket, hiszen a hét elejétől újra áttértek az online oktatásra. Az iskolában gyakorlati oktatás is folyik, amin most nem tudnak ott lenni a diákok.

Az iskola az idén is megpályázta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását. Ezúttal 1 millió 200 ezer forintot kaptak. A nyert összegből 10 új számítógépet vásároltak az intézmény egyik tantermébe. Az új eszközöket november közepén szerelték össze.

A számítógépeket, amelyeket az iskola a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával kapott, a diákoknak nemigen volt lehetősége kipróbálni, hiszen két héttel azután, hogy megérkeztek a számítógépek, illetve behelyezésre kerültek, átváltottak országos szinten digitális oktatásra.

Az iskolán belül 4 szak működik, ebből háromnál gyakorlati oktatás is folyik. Bata József, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a fodrász tanulóknál, az előírásoknak megfelelően, szünetelnek a gyakorlati órák. A hentes és a pék szakos diákok külsős helyszíneken teljesítenék a gyakorlati képzést, ahol a munkaadó szabályai érvényesek az ott létük alatt, azonban most ez is leállt a járvány miatt: „Nekünk olyan gondunk van most, ebben a pillanatban, hogy a diákbuszok nem közlekednek, és ebből kifolyólag úgy döntöttünk, hogy ezeket a diákokat is online oktatásban részesítjük, tehát nem járnak el gyakorlatra. A gyakorlati oktatást ők is majd a második félévben fogják bepótolni.”

Az igazgató úgy véli, hogy komoly szervezést igényel majd, hogy a plusz gyakorlati órákat beépítsék a második féléves órarendbe. Egyelőre nem tudják, hogy milyen formában pótolják majd a diákok az elmaradt órákat, de igyekezni fognak, hogy az év végéig teljesítsék az előírt anyagot.

Csóka
Vegyészeti-Élelmiszeripari Középiskola
Bata József
számítógép

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.