Ugrás a tartalomra

Új út vezet majd Verbászról Kúlára és Bácsfeketehegyre is

2020.05.14
11:19
Forrás
Magyar Szó
A Kúlát és Verbászt összekötő 10 kilométeres közút felújítását várhatóan már novemberre befejezik – mondta Zorana Mihajlović szerb közlekedési miniszter, aki tegnap megtekintette a munkálatokat.

Az ötmillió eurós befektetés a lakosok jóléte mellett új befektetőket is hozhat, és ennek köszönhetően a két település gazdaságilag fejlődhet – hangsúlyozta Mihajlović.

A miniszter bejelentette annak a gyorsforgalmi útnak az építését is, amely Zombortól a román határig halad majd. Egyelőre a projektdokumentáción dolgoznak: az előzetes becslések szerint 800 millió euróra lesz szükség ahhoz, hogy az útvonal megépüljön – hangsúlyozta Mihajlović.

Zoran Drobnjak, a Szerbia Útjai Közvállalat igazgatója elmondta, párhuzamosan folyik a Verbász és Bácsfeketehegy között húzódó, 9,5 kilométer hosszú közút felújítása is, amelynek értéke 3,2 millió euró, továbbá dolgoznak a Zombort és Kúlát összekötő közút felújításának tervdokumentációján is.

Verbász
Kúla
Zorana Mihajlović
útfelújítás
közút

Most

14:41, Frissítve: 15:46

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.