Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szunyog Tibor

Új vendégház Kisoroszon

2022.11.08
15:26
2022.11.08
18:36
Forrás
Pannon RTV
Új létesítménnyel gazdagodott a bánáti Kisorosz magyarsága: a Torontál Szórványközpont udvarában megnyitották a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával felépített vendégházat.

Az új létesítmény hat szobával, étteremmel, konyhával, kísérő helyiségekkel rendelkezik. A felépítésével a kisorosziak nagy álma valósult meg, hisz az ide látogató vendégeknek immár szállást is tudnak biztosítani.

Talpai Sándor, elnök, Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ, Kisorosz: „18 év után ez az álom megvalósult. És eljutottunk ehhez az épülethez, amely nagy szerepet játszik majd most is, és a jövőben is. Mert már nemcsak a kultúrával és hagyományokkal kell, hogy foglalkozzunk, mivel mindinkább fogyunk, hanem a gazdasági részét is el kell, hogy indítsuk.”

A vendégházat Talpai Sándor, Hajnal Jenő, az MNT elnöke és Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője nyitották meg.

Fremond Árpád, listavezető, Magyar Összefogás: „Az, hogy egy vendégházat tudtunk ma itt átadni, arról tanúskodik, hogy mi, amit ígérünk, azt betartjuk, és azt tesszük, amit mondunk. Az év első felében, a kampány során lett az alapkő letéve, és néhány hónap után át tudtuk adni ezt a gyönyörű vendégházat.”

A 2800 lakosú bánáti Kisoroszon a Torontál Szórványközpont a mintegy nyolcszáz lelket számláló magyarság közösségi életének a központja. Folyamatosan építik, bővítik, igyekeznek új tartalmakkal gazdagítani.

Virág Piroska, nyugalmazott óvónő, Kisorosz: „Köszönetet mondok magam és polgártársaim nevében Talpai úrnak, a Torontál Szórványközpont vezetőjének és minden munkatársának, aki segítette ebben a munkájában. Mert itt a Torontál Központban, ebben a tájházban mindenkit szeretettel várnak, mindenkinek segítőkezet nyújtanak és segítenek.”

Torontál Szórványközpontban van tájház, tágas közösségi tér, fazekas műhely, kiállítótér, tó, - sőt teniszpályával is dicsekedhetnek. A több hektáros területnek gazdag zöldövezete is van.

Kormányos Erzsébet, a fazekasműhely vezetője: „Nagyon vártuk már, hogy a vendégház elkészüljön. Nagy örömünkre időben át is lett adva. És nagy reményeket fűzünk az egész épülethez, komplexumhoz.”

Gogolák Mariann a Petőfi program részeként még 2017-ben és 2018-ban tevékenykedett a kisoroszi Szórványközpontban. Azóta is rendszeresen tartja a kapcsolatot a helybéliekkel: „Tulajdonképpen teljesen meglepetésként érkeztünk, nem szóltunk róla, mert bizonytalan volt, hogy tudunk-e jönni vagy sem. De hála Istennek megoldható volt, úgyhogy nagy örömmel veszünk, veszek részt itt most ezen a programon.”

Alkalmi szavalat és az egybegyűltek közös imája után Csipak Csaba, plébániai kormányzó megszentelte az épületet.

Kisorosz
magyar kormány
Magyar Nemzeti Tanács
Talpai Sándor
Fremond Árpád
Magyar Összefogás
nemzeti tanácsi választások

Most

21:37, Frissítve: 21:49

Megszakítani a párbeszédet

A Szerb Lista a párbeszéd megszakításáért száll síkra, amíg a koszovói rendőrség rendkívüli erői és a polgármesterek vissza nem vonulnak.
16:05

Harci készültségben marad Szerbia Katonasága

Egyelőre nyugodtan telik a nap Koszovó északi részén. Ennek ellenére harci készültségben marad Szerbia Katonasága - erről döntöttek a Nemzetbiztonsági Tanács mai ülésén, amelyen a szerb kabinet tagjai mellett, Aleksandar Vučić államfő is jelen volt.

Népszerű

Tűz volt Szabadka központjában

Tűz ütött ki a szabadkai Đuro Đaković utca egyik épületében. A forgalmat lezárták egy időre, majd újraindult a közlekedés, de nagy volt a torlódás, rendőrök irányították a forgalmat.