Ugrás a tartalomra

Új vezetőség, színes programok - A magyarkanizsai nyugdíjas egyesület mindennapjai

2022.01.23
13:59
2022.01.23
16:53
Forrás
Pannon RTV
Nem tétlenkednek a nyugdíjasok Magyarkanizsán. Nemrégiben új vezetőség került az egyesület élére. Azóta elsősorban a helyi időseken igyekeznek segíteni, de a székházat is különböző programokkal töltik meg időről időre.

Szeptember óta működik új vezetéssel Magyarkanizsán a Községi Nyugdíjas Egyesület. Legfőbb feladatuknak tekintik, hogy amennyit lehet, segítsenek a helyi nyugdíjasoknak, de emellett az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások is kiemelt szerepet kapnak.

Jenei Erzsébet, a Községi Nyugdíjas Egyesület magyarkanizsai helyi szervezetének elnöke: „A tavalyi évben elindítottunk a nyugdíjasaink számára egy előadást, azzal a céllal, hogy egy minőségibb idős korban élhessünk, úgynevezett életmód-előadásokról van szó. A helyi Vöröskeresztet és a Kuckó Nagycsaládosok Egyesületét is bevontuk ebbe. Minden hónapban egy-egy tartalmas előadást szervezünk, a mostani előadásunkra január 27-én kerül sor.”

A tavalyi év nehéznek bizonyult az egyesületnél, hiszen több vezetőségi tag is elhunyt. Ennek ellenére igyekeznek előre tekinteni és tartalmas programokat kínálni a helyi időseknek.

Bálint István, elnök, Községi Nyugdíjas Egyesület, Magyarkanizsa: „Szervezünk különböző versenyeket, sporttalálkozókat, utazásokat, teadélutánokat, táncos esteket, a nyugdíjasok életkorát természetesen figyelembe véve. Vannak különböző akcióink, amikor esetleg takarítjuk az udvart, rendezzük a helyiségeinket vagy csak együtt vagyunk.”

Tervekből sincs hiány az egyesületnél, a továbbiakban is előadásokkal és több kirándulással is készülnek az idősek számára.

Községi Nyudgíjas Egyesület
Magyarkanizsa
Jenei Erzsébet
Bálint István

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.