Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Új vezetősége van a Vajdasági Ifjúsági Fórumnak

2020.03.05
19:29
2020.03.05
19:49
Forrás
Pannon RTV
A VIFÓ új elnöke Szollár Ádám, aki két évre vette át a tisztséget a 25 aktív tagot számláló ifjúsági szervezetben.

A mai szabadkai sajtótájékoztatón elhangzott, továbbra is a fiatalokat érintő kérdéseket tartják szem előtt. Ennek érdekében a határon átívelő kapcsolatok kiépítése és a vajdasági civil szervezetekkel való együttműködés foglal el fontos helyet a VIFÓ tevékenységében 2020-ban is. A tervek szerint az előbbi évekhez hasonlóan programjaik között ifjúsági konferenciák, összművészeti verses estek, a Kiállni sosem Art, a gólyabuli, valamint a már hagyományos nyári Vajdasági Szabadegyetem rendezvénye is szerepel.

Szollár Ádám, elnök, Vajdasági Ifjúsági Fórum: „A legnagyobb programunk a 18. Vajdasági Szabadegyetem, e körül forog minden ebben a fél évben főleg, de ezen kívül még vannak középiskolás rendezvényeink, jótékonysági gyűjtésünk, különböző bulik, VIFÓ Ifjúsági Konferencia és a művészeti programjaink.”

VIFÓ
tisztújítás

Kapcsolódó tartalmak

Most

21:21

A költő mögött az ember

Osztovits Szabolcs magyarországi művészettörténész Petőfi a magán-és közéletben címmel tartott előadást a VM4K-ban a Csütörtök esték programsorozat részeként.
20:29

Petőfi Júliának rappelt

A VM4K programsorozatához az Újvidéki Művészeti Akadémia Tenyértársulata is csatlakozott. Az ő Petőfijük 45 percben friss, újszerű módon közelít a költőóriáshoz. Öten öt részletben és öt városban villantják fel Petőfi életének főbb állomásait.

Népszerű

Lövöldözés Zomborban

Lövöldözés volt Zomborban, két rendőr is megsérült. A közmédia cikkében az áll, hogy a rendőröket családon belüli erőszakos esethez riasztották.

Ákos koncert a Nyárhangoló Fesztiválon

Palicson ad koncertet Ákos, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja. A fellépés a VM4K Nyárhangoló Fesztiváljának része lesz - adták hírül a szervezők az esemény Facebook-oldalán.