Ugrás a tartalomra

Újabb 389 fertőzött és 9 elhunyt személy Szerbiában

2020.07.18
15:54
2020.07.19
07:32
Forrás
Pannon RTV
389-cel emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Szerbiában. Az elmúlt 24 órában 9-en haltak meg a betegség szövődményeinek következtében.

16:50A koronavírus sokkal kegyetlenebb arcát mutatja most, mint tavasszal - véli Violeta Mihailović Vučinić, a szerbiai klinikai Központ Tüdőgyógyászati klinikájának igazgatója.

Szerbia-szerte egyre több páciens jelentkezik a Covid-rendelőkben enyhébb tünetekkel, amelyek pár napon belül súlyosabb tüdőgyulladást eredményezhetnek. A fertőzöttek száma, mint láthattuk, nem csökken, emellett pedig a betegek sokkal súlyosabb klinikai képpel rendelkeznek, mint tavasszal, és lényegesen több fiatal van a páciensek között.

15:55Kórházban 4 776 beteget kezelnek, lélegeztetőgépen 187-en vannak. Az elmúlt nap folyamán 7 648 koronavírustesztet végeztek el az országban, a járvány megjelenése óta pedig több mint 542 ezret.

Eddig 20 498 fertőzöttet és 461 elhunytat vettek nyilvántartásba. A halálozási arány 2,25 százalékos.

Mindenki, akinek nincs immunitása a vírus ellen, érzékeny rá - emelte ki Darija Kisić Tepavčević. A Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese elmondta, jelenleg a kórházban fekvő páciensek mintegy 65 százaléka 20 és 49 év közötti, és nagy részük férfi.

Dr. Darija Kisić Tepavčević, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese: „Gyakorlatilag nincs olyan régió az országban, amely védett lenne. A polgárok mozgása ugyanis az ország egyik részéből a másikba igen nagy. Az elmúlt néhány nap alatt az összes megerősített eset egyharmada Belgrád területén volt. Voltak olyan napok is, amikor a fertőzöttek több mint a fele a fővárosban volt. Most új gócpontok is vannak. Azonban nem így kell a dologra tekintenünk, mert gyakorlatilag az egész ország területén intenzíven terjed a vírus, és rajtunk múlik a fertőzés terjedésének megállítása.”

14:30Hatvanhárom beteget kezelnek a Szabadkai Közkórház fertőző osztályán koronavírus-fertőzés gyanújával. Négy beteget a kórház intenzív osztályán ápolnak, közülük ketten szorulnak lélegeztetőgépre. Az elmúlt 24 órában 17 pácienst vizsgáltak meg a Szabadkai Közkórházban koronavírussal való fertőzés gyanúja miatt. Közülük 7 személyt tartottak benn kórházi kezelésre.

13:30 - Tele vannak az egészségügyi intézmények Újvidéken - mondta Zoran Gojković. A Pink Televíziónak adott interjújában a tartományi egészségügyi titkár hangsúlyozta, az utóbbi három-négy hétben állandóan egyre több koronavírussal fertőzött személyt regisztrálnak, és ennek következtében meg is teltek az egészségügyi intézmények. Hiába figyelmeztettük a polgárokat, hogy szigorúan tartsák be az intézkedéseket, hogy ne kerüljünk abba a helyzetbe, amelyben most vagyunk - emelte ki Gojković. A tartományi egészségügyi titkár szerint ismét szigorúbb intézkedéseket kell bevezetni annak érdekében, hogy javuljon a helyzet.

06:30 - Kraljevóban továbbra is kritikus a helyzet. Itt az elmúlt napokban napi 70 személynél diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést. A járványügyi szakemberek szerint súlyos a járványügyi helyzet Kraljevóban, és az elkövetkező napokban sem várható jelentős javulás.

Az országos válságtörzs ma nem tart sajtótájékoztatót

Fotó:Tanjug/Jaroslav Pap

Ha az új intézkedések hatására nem csökken a fertőzöttek száma, a Válságstáb a karantén bevezetéséről is egyeztet majd - jelentette ki tegnap a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatóhelyettese, Darija Kisić Tepavčević. Nyilatkozatában kitért arra, a kijárási tilalomról bebizonyosodott, hogy a járvány egy pontján érdemes volt bevezetni, mert látható eredményei lettek. Hozzátette, a járványügyi helyzet jelenleg a legkevésbé sem stabil, ennek ellenére ha mindenki tartja magát az előírásokhoz, akkor ezeknek is pozitív eredménye lesz.

Szerbiában pénteken 392 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak. Tízen haltak meg a betegség szövődményeinek következtében.

A járvány kezdete óta 649 egészségügyi dolgozónál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, közülük 56-an kórházba kerültek, a többiek karanténban vannak.

Fotó:Tanjug/Nikola Anđić

Drámai a járványügyi helyzet Újvidéken - mondta pénteken Miloš Vučević Újvidék polgármestere. Jelenleg mintegy 800 aktív eset van a városban. Tegnap rekordszámú, 400 beteget vizsgáltak meg a covid-rendelőkben, húsz százalékuk pedig súlyos klinikai képet mutat. Ha folytatódik ez a tempó, akkor már csak egy hétig lesznek szabad helyek a kórházakban - mondta Vučević. Erről részletesebben ide kattintva olvashat.

Pénteken léptek érvénybe az országos szintű új védőintézkedések Szerbiában.

A koronavírus-járvány miatt bizonytalan időre elhalasztották a palicsi nemzetközi filmfesztivált, korábban pedig a szervezők lemondták a kishegyesi Dombos Festet, az újvidéki Exit fesztivált, a belgrádi Beer Festet, a niši Nishville fesztivált, valamint a gučai trombitafesztivált is.

Szerbia
koronavírus
Kraljevo
koronavírus-járvány

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.