Ugrás a tartalomra

Újítók és feltalálók Óbecsén (videó)

2016.10.21
12:12
Első alkalommal adott otthon az óbecsei Than Emlékház a Than Fivérek Értelmiség Kör keretében működő Alkotók és Újítók Szakcsoportja kiállításának
Első alkalommal adott otthon az óbecsei Than Emlékház a Than Fivérek Értelmiség Kör keretében működő Alkotók és Újítók Szakcsoportja kiállításának. Az óbecsei újítók és feltalálók ötleteit bemutató eseményen ezúttal előadások is szóltak a mezőgazdaságban, állattenyésztésben és egészségügyben alkalmazott újdonságokról. Gilvázi István a zöldtakarmány hidropóniával történő előállításáról tartott előadást, de találmányokat is hozott a kiállításra, többek között bemutatta korábbról ismert gabonamalmának reduktorral ellátott, továbbfejlesztett változatát is. "Ez a malom lassú őrlésre, hideg őrlésre alkalmas, tehát a lényege az, hogy nem melegíti fel a gabonát, és ezáltal 30 fokosnál nem melegebb a liszt, ami kijön."



Egyszerű ötletekből néha nagyszerű dolgok születnek. Ilyen a munkaernyőnek nevezett szerkezet. Sípos Tibor: "Egyszerűen a vállunkra akasztjuk ezt az esernyőt, és szabad mind a két kezünk. Ha biztosabbak akarunk lenni, akkor derékon egy övvel átkötjük az esernyő nyelét, akkor nyugodtan, ha esik is az eső, kimehetünk a kertbe vagy akár kerékpárt is hajthatunk." Radek István dió- és szilvaszedővel rukkolt elő az idén. Egyik sem teljesen eredeti ötlet, de az ő megoldásai többet tudnak az eddig ismert változatoknál. "A tüskés sün a földön gurul, és összeszed mindenféle levelet, mindenbe beleszúródik. Itt viszont a tüske meg van emelve a földszinttől másfél cm magasságig, ami azt jelenti, hogy a szilvát megfogja, de a leveleket nem fogja meg, ez az újdonság." Az óbecsei Than Fivérek Értelmiség Kör keretében működő Alkotók és Újítók Szakcsoportja ezentúl rendszeresen tart rendezvényeket az újítások iránt érdeklődőknek. Dosztán Tibor, elnök: "Az eddigi megszokott kiállítást kibővítettük, és egy előadássorozattal szeretnénk beindulni, ami nyolc hónapon keresztül folyik, októbertől májusig, és minden hónap harmadik péntekén lennének az előadások." A pénteki előadásokon a mezőgazdaságban, állattenyésztésben, betegápolásban és rehabilitációban alkalmazott újításokról volt szó.
Óbecse
feltalálók
újítók
Than Fivérek Értelmiség Kör
Alkotók és Újítók Szakcsoportja

Most

Népszerű