Ugrás a tartalomra

Újra megtelt a muzslyai Emmausz fiúkollégium

2022.09.01
13:25
2022.09.01
17:12
Forrás
Pannon RTV
A kollégium 2002 óta biztosít lakhatást a nagybecskereki középiskolákban tanuló magyar fiataloknak. Főleg bánáti diákok választják ezt a továbbtanulási lehetőséget, de egyre több a bácskai, idéntől pedig már egy szerémségi kollégistájuk is van.

Tizenkét új kollégista érkezett az elmúlt tanévben érettségiző nyolc diák helyére, ami azt jelenti, hogy az idén többen – összesen 42-en – lesznek a kollégiumban.

Kalapis Sztoján, kollégiumvezető, Emmausz katolikus fiúkollégium, Muzslya: „Új helyekről is jöttek, mint mondjuk rá Titelről, Maradékról jöttek fiúk, úgyhogy szélesedik a kör, az ismertség, meg az is, hogy a kollégiumról hallanak máshol is. Érdekes, hogy mind a két fiú, a titeli meg a maradéki, mindketten jól beszélnek magyarul.”

A fiúk kiváló körülmények között tanulhatnak. Mindenki gyorsan beilleszkedik és jók a tanulmányi eredményeik is.

Németh Ákos, kollégista, Kisorosz: „Nekem a tanárok, illetve a nevelőtanárok nagyon sokat segítettek a tanulásban, illetve mindenki korrekt volt velem. Szabadidőben futballozunk, illetve más játékokat játszunk. Lehetőség van a kollégiumban az edzésre, illetve egyéb dolgokra.”

A kollégium nem csak lakhatást biztosít a fiúknak, hanem keresztény közösségi életet is nyújt nekik.

Gabona Ferenc, nevelőtanár, Emmausz fiúkollégium, Muzslya: „19 településről érkeztek fiúk. Ez mindig gazdagítja a kollégiumunkat, mert mindenki hozza a saját szokásait, és ezt mind elfogadjuk, mind egy közösbe tesszük és egy nagy családot alkotunk most ebben az iskolaévben.”

A szülők is elégedettek, hiszen gyerekük magyar környezetben lakik és anyanyelvén tanulhat.

Lahos Krisztina, szülő, Temerin: „A gyerekek barátkoznak, szabadidejükben sporttevékenységre van alkalmuk. Tanulnak egy kis rendet. Amit otthon idáig nem ettek meg, azt itten biztos megeszik, a főzöttben nem válogatnak. A tanulás is sokkal könnyebben megy nekik, mivel van nekik tanulószoba.”

A beköltözés után a kollégisták a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvéreikkel együtt részt vettek a tanévnyitó szentmisén a Mária Szent Neve plébániatemplomban, melyet Kalapis Sztoján atya celebrált.

Emmausz Fiúkollégium
Muzslya
beköltözés
tanévkezdés

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.