Ugrás a tartalomra

Újravizsgálják a szerbiai egészségügyi rendszer reformjára vonatkozó tervezetet

2021.03.02
21:06
2021.03.02
21:33
Forrás
Pannon RTV
A Közügyekben dr. Úri Emese elmondta, hogy megmaradhat például a Zentai Közkórház státusza is és nem várhatóak leépítések, hanem inkább fejlesztik az intézményt.

A Szerbiai Parlament Egészségügyi Bizottságának tagja szerint ezt a kórházat nem szabadna leépíteni, sőt ellenkezőleg, inkább erősíteni kellene. Ez a kórház mintegy százezer lakos életére van hatással, öt község lakosa gravitál oda. Nagyon fontos, hogy Zentán a betegek magyarul, az anyanyelvükön is el tudják mondani panaszaikat.

Dr. Úri Emese az egészségházak átalakításáról is beszélt. Véleménye szerint, fontos, hogy az orvosok mindig helyben is elérhetőek legyenek. Többek között ennek is köszönhető az, hogy Szerbiában a többi környező országhoz képest a koronavírus világjárvány ideje alatt is jól működik az egészségügyi rendszer és nem voltak túlterhelve a kórházak és az egészségházak.

Egészségügyi rendszer
Közügyek

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.