Ugrás a tartalomra

Ünnepi megemlékezés Keviben

2021.03.12
13:37
2021.03.12
17:37
Forrás
Pannon RTV
Keviben a Móra István Művelődési Egyesület több éve megszervezi az 1848/49-es szabadságharc tiszteletére való megemlékezést. A járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett rövid alkalmi műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek.

Perpauer Attila, a kevi Móra István Művelődési Egyesület elnöke: „Ebben az évben Baráth László tárogatóművészt hívtuk meg vendégszereplésre, aki két Kossuth dalt adott elő nekünk, valamint egy Móra László verset hallottunk, ami a szlogenünk „Benne ragyog, benne fénylik” címmel a magyar zászlóról, valamint az óvodások és az iskolások is felléptek Petőfi Sándor versének egy részletével. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy erről megemlékezzünk, hiszen ezzel segítjük azt, hogy megmaradjunk, itt maradjuk és a nemzeti öntudatunkat már óvodás, kisiskolás korban is tudjuk ápolni.”

Kevi
megemlékezés
Perpauer Attila
március 15.
magyar forradalom és szabadságharc

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.