Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szunyog Tibor

Ünnepi öröm a szórványban

2023.01.05
09:46
2023.01.05
17:02
Forrás
Pannon RTV
A Jézus születéséről szóló történettel és énektanulással kezdődött a gyerekeknek szervezett foglalkozás a hertelendyfalvi református imaházban. A kézműves foglalkozást a cipősdobozba rejtett ajándékok kiosztása követte.

A karácsonyi ünnepkör varázsát idézték fel a hertelendyfalvi református gyülekezet gyermektagjai körében. Elsőként két rövid éneket tanultak meg, majd Halász Zsuzsanna mesébe foglalva, a gyermekek nyelvén mondta el a jelenlevőknek a Jézus születéséről szóló történetet.

„A gyermekekkel többször is, családban is, ezt többször kellene emlegetni, hogy jobban megértsék és fölfogják, és reméljük azt, hogy amikor majd felnőnek, valami megmarad ebből bennük, mert valószínű, hogy most még nem sok mindent fognak föl, és hogy nem értik annyira a lényeget, de valami megmarad bennük, amely majd később fölkelti az érdeklődésüket, és később is a hitéletüknek a része legyen ez."

Balog Hajnalka óvónő a kézműves foglalkozást vezette. Minden gyerek a korosztályához illő feladatot végzett.

„Az volt az ötlet, hogy összehozzuk a gyerekeket, hogy csináljunk velük egy délutáni foglalkozást, hogy ők is kicsit ünnepélyesebben érezzék azt a csomagátvételt, mivel még mindig a karácsonyi hangulatban vagyunk."

A gyerekek örömmel vették át a cipősdobozba rejtett ajándékokat.

Ješić Anna Mária: „Jó érzés, mert az ajándéknak mindenki megörül, és ott lehet kapni az iskolára is valami holmit, meg akinek kell, az még jobban megörül annak az ajándéknak."

A dél-bánáti gyerekekhez már több mint két évtizede érkeznek a délvidéki gyermekmisszió által elkészített cipősdoboz ajándékok.

Györfi Horváth Gizella: „Eszembe jutott, hogy az én első ilyen ajándékom, talán négy-öt éves lehettem, olyan kilencvennyolc-kilencben, Boa Balázstól érkezett Várpalotáról, a Liliom utcából. Egy üdvözlő kártya volt benne, és ez még most is megvan valahol Udvarszálláson, a fiók mélyén. Ez is talán bizonyítéka annak, hogy milyen nagy meglepetés volt akkor számunkra és milyen nagy jelentőséggel bírt."

A szervezők célja az volt, hogy felidézzék a karácsonyi ünnepkör hangulatát, továbbá hogy örömöt szerezzenek az összesereglett gyerekeknek.

Hertelendyfalva
cipősdoboz-akció
református gyülekezet
kézműves foglalkozás

Most

08:49

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.
20:54, Frissítve: 08:06

Továbbra is feszült a helyzet Koszovó északi részén

A helyi szerbek ugyanis nem ismerik el az időközi helyi szintű választások eredményeit és a polgármesteri hivatalok előtt tüntetnek, jelenleg békésen. Hétfőn viszont összecsaptak a KFOR békefenntartóival. A NATO további 700 katonát küld a régióba.

Népszerű