Ugrás a tartalomra

Utolsó útjára kísérték Egeresi Sándort

2021.09.07
15:52
2021.09.07
16:43
Forrás
Pannon RTV
Számos barát, munkatárs, politikai harcostárs rótta le tiszteletét a szombaton elhunyt Egeresi Sándor emlékére tartott gyászülésen a topolyai színházteremben.

Az 57 évet élt politikus korábban a Tartományi Képviselőház elnöke, alelnöke és Vajdasági Magyar Szövetség tartományi frakcióvezetője is volt. Aktív nemzetközi tevékenységet folytatott Vajdaság európai régiós kapcsolatainak fejlesztése érdekében. Egeresi Sándort ma a topolyai Nyugati temetőben helyezték végső nyugalomra.

Egeresi Sándor a vajdasági magyar politikai élet meghatározó személyisége volt. Topolyán született és mindig hű maradt szülővárosához. Fremond Árpád búcsúbeszédében azt mondta: az elhunyt büszke topolyai volt és a topolyaiak is büszkék rá. 

Fremond Árpád, a VMSZ Topolya községi szervezetének elnöke: „Jó néhány nagy projekt volt, ami neked is szívügyed volt itt, Topolyán, mára megvalósult. A sport egyik központja lett Topolya, kiépült az ipari park, elkészült a szennyvíztisztító és a diákotthon is. Valahogy a sors hozta így, hogy láttad, megélted ezen dolgok megvalósulását és ezután a teremtő magához szólított.”

A topolyai és a vajdasági közösség is megrendült Egeresi Sándor halálhírére - mondta Kislinder Gábor, a község polgármester-helyettese.

„Jókedvű és pozitív életszemléleted sokunknak adott erőt és reményt. Mindig könnyedén és szeretettel beszéltél hozzánk. Szerettük hallgatni a hozzászólásaidat, beszámolóidat, ötleteidet. Te egy olyan ember voltál, aki nemcsak a családjáért, hanem azért a helyért is küzdött, ahol élt.”

Ogjen Bjelić a tartományi kormány nevében méltatta Egeresi Sándort.

Ognjen Bjelić tartományi közlekedési és energetikai titkár: „Saját példájával és tetteivel nagyban hozzájárult Vajdaság nemzeteinek jó viszonyához. Főkép abban az atmoszférában, ami garantálja a tartomány lakosainak békéjét, stabilitását és biztos fejlődését.”

Egeresi Sándor fiatal kora óta foglalkozott politikával. A történelmi VMDK-ban tevékenykedett, majd 1994-ben alapító tagja volt a Vajdasági Magyar Szövetségnek. A pártban mindenki szeretett vele dolgozni, mert áradt belőle a derű, a nyitottság és az optimizmus - mondta Pásztor István, a VMSZ elnöke: „Egy olyan politikustól búcsúzunk, amiből ma már gyakorlatilag nincsen. Akit az érzelme hajtott, akit a racionalitáson túlmenően a humanizmusa, az emberek szeretete hajtott. Ilyen politikusból alig maradt pár. Mától még egyel kevesebb van.”

Egeresi Sándort a család, a rokonok és a vajdasági közélet képviselői kísérték utolsó útjára a topolyai Nyugati temetőben. Gyásztáviratot küldött mások mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

Egeresi Sándor
temetés
gyászülés
Topolya

Most

Népszerű