Ugrás a tartalomra

Vajdaságban már nincs várólista a szívkatéterezésre

2018.12.18
17:15
2018.12.18
18:58
Forrás
Pannon RTV
Megkezdték a munkát az angio-termek Zomborban, Szabadkán és Nagybecskereken, ezzel a várólista megszűnt a tartományban.

Vajdaságban továbbra is a szívbetegségek jelentik az első számú elhalálozási okot. Szerbia a világon a harmadik helyen áll a szív- és érrendszeri betegségek következtében bekövetkező haláleseteket illetően, csak Oroszország és Ukrajna előzi meg.

Világszínvonalon végzik a katéterezéseket és a stentek beépítését a Szabadkai Közkórház angio-termében. Nem kell többé a pácienseknek Kamenicára menniük, hiszen az észak-bácskai és az észak-bánáti körzet betegeit helyben is el tudják látni. Tavaly szeptember óta mintegy 550 szívkatéteres vizsgálatot végeztek el, ennek következtében csökkentek a várakozási idők is. Dr. Saša Dželebdžić, kardiológus, az angio-terem főorvosa, Szabadkai Közkórház: „Abban az időszakban megkaptuk a kamenicai Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézetéből azoknak a pácienseknek a névsorát, akik az észak-bácskai körzetben élnek és a várólistájukon szerepeltek, egyesek már egy éve. Sikerült minimálisra lerövidítenünk ezt a várakozási időt a vezetőség odaadó munkájának köszönhetően.”

 

Napi négy szívkatéterezést végeznek a hét öt napján a Szabadkai Közkórház angio-termében. „Egy hónapra rövidítettük a várakozási időt, sürgős esetben tizenöt napra, azonban ha valaki szívinfarktussal jelentkezik azonnal elvégezzük a beavatkozást, ahogy a kórházba érkezik a páciens rögtön előkészülünk és tizenöt perccel azután, hogy megérkezett a beteg megnyitjuk az elzáródott vérereket.”

A katétert legtöbbször a jobb csuklón vezetik be az érbe és az artérián keresztül jutnak el a szívbe, ahol aztán elvégzik a szükséges vizsgálatokat. Amennyiben érszűkületet tapasztalnak, azonnal itt helyben beépítik a stentet is. A Szabadkai Közkórházban a szívkatéteres vizsgálaton és a stent beépítésen kívül a perifériás ereket is vizsgálni tudják. A jövőbeli tervek között szerepel többek között a neuroradiológiai, vagyis az agyi vérerek vizsgálata is.

angio
katéter
szłv
kórház

Most

Népszerű