Ugrás a tartalomra

A vajdasági csapat készül az 5letből jövő! versenyre

2020.09.12
11:22
2020.09.12
15:24
Forrás
Pannon RTV
A vajdasági csapat már készülődik az 5letből jövő! elnevezésű, nemzetközi gazdasági versenyre, melynek döntője szeptember 19-én lesz.

50-ből 5 csapat jutott tovább a fináléba, ők küzdenek majd a 2 millió forintos főnyereményért.

Már szorgosan készül a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola csapata az idei 5letből jövő! versenyre a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központban. A középiskolások feladata a játékos gazdasági vetélkedőn, hogy egy minél kreatívabb ötlet megvalósítását vázolják fel, részletes üzleti tervet készítsenek, és ezt szakmai zsűri előtt prezentálják. A nemzetközi vetélkedőn több mint 50 csapat indult, közülük 5 jutott a döntőbe, köztük egy vajdasági csapat is. A döntő szeptember 19-én, Kecskeméten lesz, a verseny főnyereménye pedig 2 millió forint. Tadián Viola minden percét élvezte a fordulóknak: „Az ötletet, hogy nevezzünk az 5letből jövő! versenyére Koncz Hajnalka tanárnő adta, mivel megtudta, hogy az 5letből jövő! versenyre idén külhoni magyarok is nevezhettek. Mi gondolkodás nélkül az osztálytársammal, Norbival megbeszéltük, hogy nevezünk. Igyekeztünk olyan csapattársakat választani, akik ugyanolyan célratörőek, és ugyanolyan motiváltak, mint mi, és így megtaláltuk Juditot és Klaudiát, és be is neveztünk a versenyre.”

Hangsúlyozta, külön köszönetet érdemel Koncz Hajnalka tanárnő, mivel mindig számíthattak rá a versenyen. A csapat őt választotta meg a legjobb tanárnak, így a döntőn a tanárok versenyében ő érdemelte ki a nagy értékű laptopot.

Kujundzsity Klaudia, versenyző: „Rengeteget készülünk a döntőre, és már nagyon izgatottan várjuk. A csapat minden tagja reméli, hogy sikerül majd dobogós helyezést elérnünk. Nagyon örülünk, hogy bejutottunk a döntőbe, mert rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk.”

Rab Attila, az 5letből jövő! szervezője elmondta, idén negyedszerre szervezték meg a versenyt: „Egyik nagy újdonságunk pont ez, hogy idén határon túlra is eljutottunk, és határon túlról is részt tudnak venni a játékban. Ez idén van először, az elmúlt években erre még nem volt példa. Van további újdonság is, sajnos ezt az újdonságot a pandémiás időszak hozta, eddig úgy volt megszokva, hogy minden évadnak a döntője, amin öt csapat mérkőzik meg a fődíj és egyéb díjakért, ugye az elő esemény volt, egy elő gála műsor volt, ahol minden csapat előadta a saját prezentációját. Idén ez egy picikét másképp lesz, mivel a pandémia miatt nem lehet közönség, ezért az idei verseny online lesz leadva, az 5letből jövő! Facebook és YouTube-csatornáján lesz majd látható.”

A határon túli csapatok közül csak a vajdaságiak jutottak a döntőbe, a projekt pedig, amelyen dolgoztak, egy mobilalkalmazás.

5letből jövő!
Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.