Ugrás a tartalomra

Vajdasági diáksikerek Budapesten

2020.01.22
14:55
2020.01.22
16:46
Forrás
Pannon RTV
Egy első, két második, egy harmadik, továbbá egy különdíjjal tértek haza Budapestről a zentai Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai.

A tanulók a felvidéki Palóc Társaság által szervezett Kárpát-medencei esszéíró pályázaton jeleskedtek. Az iskolából kilenc pályamunkát küldtek be általános iskolás kategóriában. A fiatalok különféle témakörökben pályáztak, egyebek között a szülőföldről, és az anyanyelvű oktatásról is készültek munkák.

Kormányos Katona Gyöngyi, tanár, Petőfi Sándor Á.I., Zenta: „Több témakör volt még, a szülőföld mellett. Lehetett írni a régi mesterségekről, lehetett írni családi történetekről. Két zentai tanuló például a családi történetekről foglalta össze gondolatait, és eredményesek voltak ebben is. Valamint, mivel az összetartozás évében járunk, ezért az összetartozásról is összefoglalhatták a fiatalok a gondolataikat. Mi nagyon-nagyon örülünk, és büszkék vagyunk a gyerekekre, mert minden évben, immáron negyedik alkalommal, sikeresen veszik az akadályokat, és valamilyen díjjal térnek haza iskolánk tanulói.”

siker
diáksi
Budapest
Petőfi Sándor Általános Iskola
Zenta
esszé
esszéíró pályázat
pályázat

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű